Vajdaság
Jubileumot ünnepelt a magyarkanizsai Gyógyfürdő 
Betűméret:             

110 éves a magyarkanizsai Gyógyfürdő. Habár maga az évforduló nyáron van, minden évben november végén ünnepelnek, így az idén is így tettek.

1913. augusztus 10-én nyitotta meg Hermann Grünfeld, a gőztéglagyár tulajdonosa a Csodakút Artézi-fürdő Részvénytársaság első fürdőépületét, a mai fürdő alapobjektumát, amivel Magyarkanizsán kezdetét vette a termálturizmus.

A szerda déli ünnepségre tartományi, helybeli és szomszédos község béli tisztségviselők, intézményvezetők voltak hivatalosak, akiket Snežana Adžić igazgató köszöntött. Elmondta, hogy a Gyógyfürdő 1913-ban kezdte meg működését, s annak ellenére, hogy nehéz időszakok követték egymást, sikerült a lelkesedést megtartva, a szolgáltatások minőségén javítva nevet szerezniük. Igyekeznek állandó jelleggel korszerűsíteni a szolgáltatásaikat, s ezt leginkább a gyógyeszközök modernizálásával teszik. Az elmúlt időszakban a Covid-járvány sem állította meg sikeres működésüket, alkalmazottjaiknak megmaradt a munkahelyük. Különféle felújításokat végeztek a szálláshelyeken, s ez a beruházás továbbra is folyik. Sikereket értek el a gyógyturizmus terén, számos rendezvényt, tanácskozást tartottak. Már egy hónappal az év vége előtt telt házuk van egészen december 29-éig. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy nagyon jó az együttműködésük az önkormányzattal.

Beharović Ervin, a gyógyfürdő marketinges munkatársa a sajtónak nyilatkozva elmondta továbbá, hogy nagyon ismert a magyarkanizsai gyógyvíz és iszap hatása. Fejleszteni is tudtak, tartományi pályázati pénzekből vásároltak egészségügyi eszközöket, köztük ultrahangos berendezéseket. Az elkövetkező időszakban is szeretnék megtartani jó hírüket a gyógyturizmus területén.

Németh Ernő
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó