A reggel óta a tartományi felsőbíróság összes bejáratát blokád alatt tartó diákok és ellenzéki szimpatizánsok megpróbálják megakadályozni, hogy a rendőrség az alkalmazottakat bevezesse az épületbe.
A rendőrség tagjai a hátsó bejáratnál elmozdították a kordonokat, és megkísérelték lehetővé tenni a dolgozók belépését az épületbe, de a tiltakozók ezt nem engedték, és lökdösődés alakult ki a tüntetők és a rendőrök között, írja a Tanjug.
Könnygázt is bevetettek.
Diákok blokád alá vették a bíróságot Nišben az újvidéki aktivisták miatt: Egy személyt előállítottak
A diákok tegnap este blokád alá vették a niši bíróság épületét, követelve az újvidéki aktivisták szabadon bocsátását, miután ismét meghosszabbították előzetes letartóztatásukat újabb 30 nappal, adta hírül az RTS.
A csendőrség tagjai kordonokat állítottak fel a niši alap- és felsőbíróság épülete előtt. A csendőrök reggel 7 órakor jelentek meg a bíróság előtt. A kordon felállítása során rövid lökdösődés alakult ki, és egy személyt előállítottak.
A bíróságot tegnap este blokkoló diákok egy része a kordon előtt maradt, míg mások a rendőrőrs elé vonultak tiltakozni.
Niš belvárosa, valamint minden bejárat a bíróságnak helyet adó Sinđelić térhez le van zárva a forgalom elől, a közlekedési rendőrség pedig biztosítja a város főbb kereszteződéseit.
A bíróság biztonsági szolgálata megkezdte a bejáratokat eltorlaszoló raklapok eltávolítását, az alkalmazottak pedig mellékbejáraton keresztül jutnak be az épületbe. Újabb jelentés szerint a rendőrség megszüntette az épület blokádját.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




