Vajdaság
Délvidéki panelbeszélgetés a Vajdasági Szabadegyetemen
Betűméret:             

Már szerdán megkezdődött a XXII. Vajdasági Szabadegyetem Kishegyesen, a Kátai tanyán, de a hivatalos megnyitóra csak csütörtökön került sor. A szervezők köszöntőjét követően Szilágyi Péter magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár rámutatott annak a közösségépítésnek az eddigi eredményeire, ami 2010 óta zajlik a Kárpát-medencében.

A rendezvény hivatalos megnyitóján Szabó Szabados Ádám, a VIFÓ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szabadegyetem népszerűsége továbbra is töretlen. A legtöbb a vajdasági résztvevő, de a Kárpát-medence minden részéről jöttek fiatalok. Hozzátette, hogy a Szabadegyetem egy olyan kapcsolódási pont, ahol a fiatalok találkozhatnak, eszmét cserélhetnek és közösséget építhetnek. Szilágyi Péter magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy évről évre valamilyen előrelépés is történik, és a Szabadegyetem továbbra is működik, egyre színesebb programkínálattal. Hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság minden ilyen eseményt támogat. Hozzátette, hogy a Vajdaságban az egyik legjobban szervezett magyar közösség él, melynek a fiatalok is szerves részét képezik.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy csak akkor tudunk megmaradni, ha mögöttünk egy erős közösség áll. A megnyitót követően panelbeszélgetésre is sor került, amelyen a VMSZ elnöke a közösséget érintő legaktuálisabb kérdésekről, nemzeti önazonosságunk megőrzésének és az értelmiségi utánpótlásnak a fontosságáról is beszélt. A Délvidéki panelbeszélgetés résztvevői voltak Jankovics Róbert (Horvátország), Orban Dušan (Szlovénia) és Szilágyi Péter magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár.

A hivatalos megnyitóra ugyan ma került sor, de a kishegyesi Kátai tanya már szerdán benépesült. Tegnap Székely András tartott előadást, ma délután Lajkó Anett beszélgetett Rúzsa Magdival, előadást tart még dr. Klinovszky Andrea is. Pénteken Pásztor Noémi és Horváth Barbara, szombaton pedig Trunk Tamás és Jugvirt Erika előadása következik még. A Vajdasági Szabadegyetem honlapján és Facebook-oldalán megtalálható a részletes program és minden további információ. A már előzőleg regisztrált résztvevők mellett bárki részt vehet az előadásokon és az esti programokon is, a feltételekről szintén az interneten is tájékozódni lehet.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó