Súlyos állategészségügyi válsághelyzet alakult ki a nyugat-bácskai Gomboson, miután az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét megerősítették a település egyik állattartó gazdaságában.
A rendkívül fertőző, házisertésekre és vaddisznókra halálos kimenetelű vírus miatt a hatóságok kénytelenek voltak drasztikus, ám szükségszerű intézkedéseket hozni: a teljes sertésállományt ki kellett irtani.
Nem hivatalos források szerint az afrikai sertéspestis valószínűleg a szomszédos Horvátországból, a vadállomány – elsősorban a vaddisznók – közvetítésével juthatott át Nyugat-Bácskába. A határon átnyúló természetes élőhelyek és az ellenőrizetlen állatmozgás jelentős kockázatot jelentenek a betegség terjedése szempontjából. A vaddisznók könnyen érintkezésbe kerülhetnek házisertésekkel közvetett módon, például fertőzött alommal, takarmánnyal vagy vízforrással.
Molnár Erzsébet gombosi állattenyésztő elmondta, hogy a fertőzés kapcsán egyelőre fejetlenség uralkodik a faluban: "Különböző határozatok váltották egymást az elmúlt néhány napban, először úgy értelmeztük ezeket a döntéseket, hogy kizárólag a bizonyítottan fertőzött gazdaságokban kell likvidálni az állományt. A későbbi határozat viszont egész Gombos területét fertőzötté nyilvánította, így a faluban nyilvántartott összes sertést el kellett pusztítani. Már az elmúlt hónapokban érkeztek hírek arról, hogy a szomszédos Bácsordas (Karavukovo) határában elhullott vaddisznókat találtak, illetve a Duna is számos vad tetemét vetette partra. Ezeket az eseteket jelentették, de úgy tűnik, nem vette ezt komolyan a hatóság, ennek következtében idáig fajult a dolog. Mi nem sertéstenyésztésből élünk, csak saját részre tartottunk néhány egyedet, de a környékbeli falvakban nagyobb állattartó telepek is működnek. Ezek mentése érdekében végeztek a nem túl számos gombosi állománnyal."
Az afrikai sertéspestis egy vírusos eredetű, járványos betegség, amely emberre nem veszélyes, de a sertésállományban súlyos következményekkel járhat. A fertőzött állatokon gyakran jelentkeznek vöröses-lilás elszíneződések, láz, levertség, étvágytalanság, valamint bevérzések a bőrön és a belső szerveken. A betegség előrehaladott szakaszában idegrendszeri tünetek is előfordulhatnak.
Mivel jelenleg sem védőoltás, sem hatékony gyógymód nem áll rendelkezésre az ASP ellen, az egyetlen védekezési forma a fertőzött állatok, illetve azokkal közvetlen kapcsolatba került példányok elpusztítása, valamint a gócpontok körül szigorú higiéniai védelmi intézkedések bevezetése. Ezért szükséges Gombos összes sertését – még a tünetmentes példányokat is – kiirtani.
A szakemberek szerint az időben meghozott intézkedések elengedhetetlenek a fertőzés terjedésének megakadályozásához. Az afrikai sertéspestis rendkívül veszélyes vírus, amely ruházaton, járműveken, takarmányon és eszközökön is terjedhet, ezért a hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy fokozott figyelemmel járjon el, és tartsa be a járványügyi előírásokat.
A lakosság együttműködése nagyon fontos, noha a meghozott intézkedések rendkívül súlyosnak tűnnek, ezek elengedhetetlenek a további fertőzések megelőzése, terjedése és a hazai sertésállomány védelme érdekében. A szerbiai sajtó arról ír, az állam meg fogja téríteni a gazdák veszteségeit.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




