Vajdaság
Dr. Pásztor Bálint: A tegnap esti tüntetés a múlt század harmincas éveit idézi
Betűméret:             

Tegnap este tüntetők Miloš Vučević volt miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt elnökének lakhelyéhez vonultak, ahol más lakók is élnek. A bejelentett szándék: meglincselni. A többpártrendszer bevezetése, 1990 óta nem fordult elő, hogy egy tömbház elé, ahol egy politikus és ki tudja hány másik ember lakik, a múlt század harmincas éveit idéző lincselő különítmény vonuljon ki, írta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke Facebook-oldalán. Az alábbiakban ezt ismertetjük.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a Szerb Haladó Pártot. Lehet vitázni a Vajdasági Magyar Szövetség álláspontjaival is. Lehet bírálni bármelyik politikust. De voltak 35 éven át érvényes, íratlan minimumok a belpolitikában. Aki nem ítéli el ezt a gyáva, lincshangulatú akciót, tegye fel a kérdést magának: vajon akkor is hallgatna, ha a saját ablaka alatt történne mindez – ott, ahol a gyerekei alszanak?

A rendőrség kötelessége, hogy a jövőben bárki otthonánál megakadályozza az ehhez hasonló akciókat – ez nem politikai véleménynyilvánítás, hanem rohamosztag.

Ami prof. dr. Dudás Attila esetében elkezdődött, az most folytatódik – ugyanannak a plénumos logikának a részeként.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként és a normalitásért küzdő emberként mélységesen elítélem a történteket. Kísértetiesen hasonlít ez a harmincas évek Európájára – amikor voltak pártok, amelyek úgy gondolták, hogy akit nem szeretnek, azt meg is lehet félemlíteni, sőt eliminálni is lehet. A tegnap éjszakai eseményektől már csak egy lépésre van a tényleges lincs. Végső ideje az államnak államként működnie!

Đuro Jovanić, a Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója a Magyarkanizsa községben a gázvezetéktől néhány száz méterre talált robbanóanyaggal kapcsolatban elmondta, „a rendkívül sikeres akciót hosszabb előkészületek előzték meg”, hozzátéve, hónapokon át jelezték az államvezetésnek, hogy valami...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 18:43 ]
Kisiklott vasárnap délelőtt az Inter Regio személyvonat Szikicsnél (Lovćenac). A szerelvény 9:19-kor indult a topolyai vasútállomásról, majd közvetlenül a szikicsi állomás előtti váltónál letért a sínekről. Sajtójelentések szerint az incidensben senki sem sérült meg. A kisiklást követően az utasok a hatóságok...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 12:51 ]
A szerbiai biztonsági erők terrortámadást hiúsítottak meg Oromhegyesnél, számolt be róla Facebook-oldalán dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Az esetről a szerb államfő tájékoztatta. „Húsvét reggelén hívott és arról tájékoztatott Aleksandar Vučić köztársasági elnök, hogy...
2026. ÁPRILIS 5.
[ 12:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó