Vajdaság
Fruška gora Nemzeti Park: Szökevény bölényt keresnek, a kirándulók ne próbálják befogni
Betűméret:             

A Fruška gora (Tarcal-hegy) területén telepített bölények egyike néhány nappal ezelőtt kiszökött a számukra bekerített részből, és az őrök már napok óta nem tudják visszaterelni. A Fruška gora Nemzeti Park arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben találkoznak az állattal, ne közelítsenek hozzá.

„A mi hím bölényünk úgy döntött, hogy megmutatja az akaratát – a gondozók és a szakemberek csapata már napok óta különböző módszerekkel próbálja rávenni, hogy hazatérjen a karámjába. De hősünk makacsul nem hallgat ránk, és élvezi a saját kalandját” – írták a Nemzeti Park közleményében. „Ha valahol meglátják, ne közelítsenek hozzá és ne zavarják – erős és vad állatról van szó. Csapatunk folyamatosan a terepen dolgozik azon, hogy biztonságban visszavigye társaihoz” – tették hozzá.

Július végén egyébként az idetelepített bölény populációban megszületett az első kis európai bölény, írja a 021.

„Ez a pillanat büszkeséggel, örömmel és reménnyel tölt el bennünket, mert egy olyan faj megőrzéséről van szó, amely mára szinte teljesen eltűnt. Az európai bölény Európa legnagyobb szárazföldi emlőse, egykor pedig a balkáni erdőkben is szabadon élt” – közölte akkor a nemzeti park.

A nemzeti parkban eddig hat bölény él. Az utolsó kettő tavaly júniusban érkezett Csehországból: a hím a Tajfun, a nőstény a Tatrenka nevet kapta. Ők csatlakoztak ahhoz a négy nőstényhez, amelyek korábban Lengyelországból kerültek ide, még 2023-ban, az akkor elpusztult egyetlen hím bölény, Đuka halálát követően.

Đuka 2022 márciusában érkezett a Fruška gorára négy nősténnyel együtt. Nevét a lakosság választotta ki a Fruška gora Nemzeti Park közösségi médiás és sajtós szavazásán. A négy nőstény a Fruška, Mila, Ninja és Cveta nevet kapta.

A Fruška gora Nemzeti Park emlékeztetett: egy évszázaddal ezelőtt Európában mindössze ötven példány élt az európai bölényből. A faj megőrzéséért folytatott küzdelem kezdete óta eltelt száz év során számuk jelentősen nőtt, a szakértők szerint 2023 végére ugyanazon az élőhelyen már több mint 10.000 példány élhet.

Szabadkán tartotta meg szerdán regionális lakossági fórumát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amelyen a párt tagjai és szimpatizánsai megtöltötték a Sportcsarnokot. A rendezvényen elhangzott, hogy Magyarország számára kulcsfontosságú a nemzeti kormány megőrzése, és a vajdasági magyarokat arra biztatták, hogy az...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 21:26 ]
Belgrádban ma aláírták a béregi határátkelő–Zombor–Kúla–Verbász–Szenttamás gyorsforgalmi út megtervezésére és kivitelezésére vonatkozó kereskedelmi szerződést az azerbajdzsáni Azvirt vállalattal, Aleksandar Vučić szerb államfő jelenlétében. A szerződést Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 14:50 ]
Az Újvidéki Művészeti Akadémiától két, összesen több mint 500 négyzetméteres helyiséget venne el a város a Mihajlo Pupin és a Despota Stefan sugárúton, amit a városvezetés azzal indokol, hogy azokat nem rendeltetésszerűen használják. A döntés ellen a hallgatók tiltakozást szerveztek a városi képviselő-testület...
2026. MÁRCIUS 18.
[ 12:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó