Vajdaság
Az állam egy védett területre helyezi át a radarközpontot a befektető miatt
Betűméret:             

A Megújuló Energia és Környezetvédelmi Szabályozási Intézet (RERI) közölte, hogy az állam egy szigorúan védett területre helyezi át a meteorológiai radarközpontot, mivel egy magáncég szélparkot építene a területen.

A Wind Park Samoš tervei szerint egy 142 turbinából álló szélerőműparkot építene ki 17.000 hektáron, Antalfalva és Alibunár között.

A Samoš nevű radarközpont 10 kilométeres körzetében tilos szélturbinákat elhelyezni, ez viszont akadályozná a projektet. Ennek elkerülése érdekében a köztársasági és a tartományi hatóságok úgy döntöttek, hogy a radart fizikailag áthelyezik – mégpedig a Versec-hegy csúcsára, amely első fokozatú természetvédelmi területnek számít, írja a 021.rs.

A RERI szerint a természetvédelmi státusz nem jelentett különösebb akadályt az illetékes intézmények számára. A szerb kormány a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet kezdeményezésére gyorsan jóváhagyta az áthelyezést.

A környezetvédelmi minisztérium közzétette a módosított környezeti hatástanulmányt, így megszűnt a fő akadály a radar áthelyezése előtt. A projekt végrehajtásához már csak a Versec-hegy különleges rendeltetésű területének térségi tervét kell módosítani.

A módosítási tervezetet rövidített eljárásban, mindössze 15 napos közszemlére bocsátották.

A RERI felszólította az illetékes intézményeket, hogy állítsák le a folyamatot, semmisítsék meg a radar áthelyezéséről szóló döntést, és állítsák vissza a terület természetvédelmi, első fokozatú státuszát.

A vajdasági kormány új személyzeti és racionalizációs tervének elfogadása politikai tisztogatáshoz vezethet – állítja Gabriella Wissinger Milutinović tartományi képviselő. A független politikus sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a racionalizációnak nevezett folyamat valójában eszköz lehet arra, hogy a hatalom számára...
2025. NOVEMBER 6.
[ 15:48 ]
Ótott Róbert tartományi oktatási titkár a tartományi kormány alelnökével, Maja Gojkovićtyal együtt látogatott el a bocsári Hertelendy–Bajić Kreatív Központba, ahol szeptember közepe óta 27 vajdasági általános iskola 432 harmadikos tanulója vett részt az új, a tartományi kormány által indított oktatási programban....
2025. NOVEMBER 6.
[ 15:42 ]
Megkezdődött az elsőéves egyetemisták beköltözése az újvidéki, zombori és nagybecskereki egyetemi kollégiumokba – közölte a Szabadkai Egyetemista Központ. Újvidéken eddig 324, Nagybecskereken 49, Zomborban pedig 35 elsőéves hallgató kapott szállást, tudósít a Vajdasági RTV. Emellett további 56 diák költözhet be,...
2025. NOVEMBER 6.
[ 12:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó