Vajdaság
Megvan a terv november 1-jére: Újvidék 16 pontján gyülekeznek a megemlékezők
Betűméret:             

A blokáddal tiltakozó egyetemisták közzétették tervük egy részét a közelgő újvidéki megemlékezésre. November 1-jén emlékeznek meg ugyanis arról a 16 emberről, akik egy évvel korábban a vasútállomás előtetőjének leszakadása miatt vesztették életüket.

A közösségi médiában közzétett információk szerint a polgári gyűlések tagjai 10 órakor gyülekeznek a város 16 helyszínén, ahonnan a vasútállomás felé indulnak.

A vasútállomásnál a nap folyamán a november 1-jén elhunytak emlékének szentelt műsort tartanak.

A polgárok a tervek szerint 11:52-re érkeznek meg a vasútállomáshoz, ahol 16 percig csendben emlékeznek az áldozatokra.

A tiltakozó egyetemisták még nem tették közzé a megemlékezés részletes tervét, de várhatóan több órán keresztül fog tartani.

Nagy számban érkeznek polgárok Szerbia más városaiból, több ezren már úton is vannak. Őket pénteken, 18:30-tól több helyszínen fogadják a városban.

Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
A vajdasági magyar közéletben egyre erősebben jelenik meg a változás igénye, az MNT-választások közeledtével pedig mind több szó esik az ellenzéki együttműködésről, a közösségi bizalom helyreállításáról és a politikai megújulás lehetőségéről. A Vajdaság Ma Válasz rovatának vendége ezúttal Rózsa Zsombor, a...
2026. MÁJUS 21.
[ 14:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó