Vajdaság
Németh Zsolt: A közmédia filmszemléje a nemzeti egységet jeleníti meg
Betűméret:             

A közmédia Kós Károly Televíziós Filmszemléje elsősorban a nemzeti egységet jeleníti meg, ugyanakkor szépségét az is adja, hogy minden alkotás egy-egy kistérséget, sajátos témát, történetet, szakterületet vagy helyi ügyet mutat be – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán Palicson, ahol részt vett a filmszemle eredményhirdetésén.

„Mindenki a sajátjában gyönyörködik leginkább, vagy a saját tragédiáját éli át a legmélyebben, mert tragédia adódik. Adódott a jugoszláv háborúk idején, a vajdasági magyarellenes atrocitások idején, és adódik ma Ukrajnában is, ahol háború van. Bár ennek vonatkozásait igazán csak személyesen lehet átélni, képen keresztül is sok mindent érzékeltetni lehet és kell. Át kell hozni a határon, mert különben bennragad; a közönség nem szerez tudomást róla, nyoma vész, értelmetlenné válik az a sok szenvedés, az az áldozat” – részletezte.

Hangsúlyozta, hogy a filmszemle immár 25 éve dokumentálja a Kárpát-medencei magyar életet. A rendezvény egyben az éves személyes találkozás helye is, amely műhelymunkává és tapasztalatcserévé teszi az eseményt. Itt nem a versengés dominál, hanem a résztvevők tanulnak egymástól, „civil légkör” uralkodik – fogalmazott.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében példákkal szemléltette, hogyan fonódik össze az újságírók és a politikusok munkája. Mint mondta: ez a közös munka mutatja meg, „hogyan kell nekünk közösen nemcsak önmagunkat és egymást megmutatnunk és bemutatnunk, hanem a velünk együtt élőkkel is szót érteni és kiállni az érdekeink mellett”.

A közös munka igazi értéke – akár a kamera előtt, akár mögötte áll az ember – az, hogy a különböző térségek ismereteket szereznek egymásról. Hozzátette: a filmek a magyar világot és a magyar küzdelmeket mutatják be, és azt, „hogy ez nem hiábavaló”.

„Ez erőt ad, példát mutat, és azt fejezi ki, hogy sokan vagyunk, akik fontosnak tartjuk azokat az értékeket, amelyek nemzeti közösségünk megmaradását és fejlődését szolgálják. Ehhez erős politikai képviseletre van szükség, szükség van médiaházakra és elkötelezett munkatársakra, hogy mindannyian azt érezzük: ugyanazon az oldalon állunk. Feladatunk, hogy a magyar nemzet mindenhol megmaradjon, fennmaradjon és fejlődjön, ahol évszázadok óta él – és így legyen a jövőben is” – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy 2013-ban Áder János akkori magyar és Tomislav Nikolić szerb államfő Csúrogon közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatainak emléke előtt. Ezzel – mint mondta – megvalósult a magyar–szerb megbékélés, amelyben „rendkívüli felelősség hárult és hárul ma is az újságírókra, különösen a közmédiában dolgozókra”.

„Határon túl, békétlen időkben különösen nagy kihívás hitelesen, időt, energiát és sokszor testi épséget sem kímélve hírt adni a magyarság életéről” – fogalmazott. Hozzátette: a filmszemle alkotói nem csupán képet és hangot rögzítenek, hanem értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és az anyanyelv segítségével összetartják a magyarság közösségét.

A Duna Médiaszolgáltató Kós Károly Testülete által kiírt televíziós versenyen a közmédia számára dolgozó külhoni médiaműhelyek mintegy ötven alkotással – ismeretterjesztő és dokumentumfilmekkel, portrékkal, riportokkal és tudósításokkal – vettek részt. (MTI)

Városnapot ünnepel Újvidék - illusztráció
2026. FEBRUÁR 1.
[ 10:57 ]
Újvidék város napjához kapcsolódva idén is megtartotta hagyományos ünnepi rendezvényét a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezete. A jubileumi, huszonötödik alkalommal megszervezett eseménynek az Újvidéki Színház adott otthont, ahol a vajdasági magyar közösség múltját, jelenét és jövőjét egyszerre...
2026. JANUÁR 31.
[ 20:58 ]
Vajdaság több településén, így Újvidéken is feszült légkörben zajlott a délelőtt: a Szerb Haladó Párt standokat állított fel a város több pontján, ami több helyszínen is a polgárok hangos tiltakozását váltotta ki. A párt aktivistái megjelentek a heréskerti piac környékén, a Köztársaság téren, a Halpiac...
2026. JANUÁR 31.
[ 15:08 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan borult idő várható, többfelé gyenge csapadékkal. Elsősorban esőre lehet számítani, de helyenként havas eső is előfordulhat. A szél többnyire gyenge marad, később azonban keleti, délkeleti irányból megélénkülhet. A nappali hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul. A következő napokban is...
2026. JANUÁR 31.
[ 8:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó