Vajdaság
Elutasították Jelena Kleut fellebbezését, az újvidéki tanárnő elveszíti állását
Betűméret:             

Az Újvidéki Egyetem szenátusa elutasította Jelena Kleut, a Bölcsészettudományi Kar rendkívüli professzorának fellebbezését a szenátus korábbi döntésével szemben, így nem választják meg egyetemi tanárrá.

A döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy Kleut – aki mintegy húsz éve dolgozik az intézményben – elveszíti állását. A szenátusi szavazáson hatan támogatták a fellebbezés elfogadását, tizenheten ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. A professzor jelezte: az ügyben az illetékes közigazgatási bírósághoz fordul.

Jelena Kleut szerint a döntés politikai megtorlásnak tekinthető, és olyan precedenst teremt, amely súlyosan sérti az egyetemi autonómiát. Úgy véli, az eset azt jelzi, hogy az akadémiai előmenetelről nem szakmai, hanem politikai szempontok alapján születnek döntések. Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg a Bölcsészettudományi Kar több oktatója is, akik szerint a szenátus eljárása szabálytalan volt, és hosszú távon aláássa az egyetem autonómiáját, közölte a 021.rs portál.

A kar vezetőinek tájékoztatása szerint több mint húsz hallgató maradhat mentor nélkül az alap-, mester- és doktori képzésekben, emellett veszélybe kerülhet két, jelenleg akkreditáció alatt álló tanulmányi program is, amelyeket Kleut vezetett. Hallgatói csoportok és egyetemi kezdeményezések szerint az eset figyelmeztetésként szolgálhat más oktatók számára is, akik az elmúlt időszakban nyilvánosan kiálltak a diákok mellett.

Egy férfi megsérült péntek este az Újvidéki Vásár Master központja előtt, amikor fejbe dobták egy palackkal a két szemben álló csoport gyülekezése során – erősítette meg a Beta hírügynökségnek a sürgősségi szolgálat. A sérültet az Újvidéki Klinikai Központ sürgősségi osztályára szállították, közölte a...
2026. MÁJUS 16.
[ 10:46 ]
Változékony és instabil időjárásra kell számítani ma Vajdaság-szerte. A reggeli és délelőtti órákban a Szerémséget és Bácskát elérő felhősödés esővel és helyenként záporokkal fokozatosan továbbterjed a térség többi részére is – közölte a Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. A délutáni és...
2026. MÁJUS 16.
[ 8:46 ]
Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó