Vajdaság
Szándékos gyújtogatás okozhatta a palicsi tűzesetet
Betűméret:             

Szándékos gyújtogatás okozhatta a palicsi Kisvendéglőben február 12-én hajnalban keletkezett tüzet – közölte a Szabadkai Alapfokú Ügyészség. A hatóság tájékoztatása szerint a helyszíni szemle alapján megalapozott a gyanú, hogy az objektumot ismeretlen tettes gyújtotta fel.

A tűz reggel öt óra körül ütött ki. A gyors és összehangolt tűzoltói beavatkozás ellenére az étterem épülete nagyrészt leégett.

Az illetékes ügyész az esetet közveszélyokozás bűncselekményének minősítette. A szabadkai rendőrség jelenleg is dolgozik az ismeretlen elkövető azonosításán, valamint a körülmények feltárásán.

Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor jelentős anyagi kár keletkezett. A tűz keletkezésének pontos okát a nyomozás hivatott tisztázni.

A palicsi Kisvendéglő jelentős múltra tekint vissza: elődje már 1852-ben megnyitotta kapuit, így az étterem közel 175 éve része Palics turisztikai kínálatának.

Az újvidéki rendőrségen az elmúlt időszakban sorozatos személycserék történtek, különösen a diáktiltakozások kezdete óta – írja a Danas napilap. A lap szerint a vezetőváltások hátterében gyakran politikai és belső hatalmi konfliktusok állnak. A beszámoló szerint az ország második legnagyobb rendőri igazgatósága...
2026. MÁJUS 16.
[ 10:53 ]
Egy férfi megsérült péntek este az Újvidéki Vásár Master központja előtt, amikor fejbe dobták egy palackkal a két szemben álló csoport gyülekezése során – erősítette meg a Beta hírügynökségnek a sürgősségi szolgálat. A sérültet az Újvidéki Klinikai Központ sürgősségi osztályára szállították, közölte a...
2026. MÁJUS 16.
[ 10:46 ]
Változékony és instabil időjárásra kell számítani ma Vajdaság-szerte. A reggeli és délelőtti órákban a Szerémséget és Bácskát elérő felhősödés esővel és helyenként záporokkal fokozatosan továbbterjed a térség többi részére is – közölte a Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. A délutáni és...
2026. MÁJUS 16.
[ 8:46 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó