Vajdaság
A vajdasági magyar fiatalok jövőjébe fektetnek
Ünnepélyes szerződéskötés az Európa Kollégiumban a kiválósági és hiányszakmák programjának ösztöndíjasaival
Betűméret:             

Ünnepélyes keretek között írták alá szerződésüket a Várady kiválósági, valamint az orvosi, fogorvosi és közgazdász ösztöndíjprogram idei nyertesei az újvidéki Európa Kollégium dísztermében. A rendezvény a tudás, a kitartás és a közösségi felelősségvállalás ünnepe volt, amely egyértelmű üzenetet hordozott: a vajdasági magyar közösség számít fiatal értelmiségére.

A Várady kiválósági ösztöndíjpályázatot immár tizenharmadik alkalommal hirdették meg. A program első részében ennek a pályázatnak a nyertesei kötöttek szerződést: idén 106 mesterképzéses és 10 doktori hallgató részesül támogatásban. A pályázatra összesen 123-an jelentkeztek, ami jól mutatja, hogy a fiatalok körében továbbra is erős az igény a szakmai előrelépésre és az itthoni boldogulásra.

Dr. Várady Tibor akadémikus felszólalásában a közösségi fennmaradás fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a kisebbségi közösségek számára a legnagyobb kihívás a folytatás biztosítása, amihez elengedhetetlen a képzett értelmiségi réteg megerősítése. Kiemelte: minden ösztöndíj számít, de különösen fontos az, hogy kik azok, akik élnek a lehetőséggel, hiszen az egyéni siker a közösség gyarapodását is jelenti.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke beszédében rámutatott, hogy a tudás ünnepe mellett a közösségi gondolkodás is jelen van az eseményen. Hangsúlyozta: az ösztöndíjak odaítélésekor nem érvényesülnek pártpolitikai szempontok, a cél a teljes vajdasági magyar közösség felemelkedése. Az idei évben túljelentkezés volt mind a közgazdász, mind az orvosi és fogorvosi ösztöndíjak esetében.

Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke a számok tükrében is alátámasztotta a program jelentőségét. Elmondta, hogy a Várady-ösztöndíjra 123-an jelentkeztek, közülük 106 mesterképzéses és 10 doktori hallgató részesül támogatásban. Hozzátette: ezek a támogatások a jövőbe való befektetésnek tekinthetők, hiszen hiányszakmákban tanuló fiatalokat segítenek, akik tudásukat később a közösség szolgálatába állíthatják.

A második részben az orvosi, fogorvosi és közgazdász ösztöndíjasok írták alá szerződésüket. A közgazdász ösztöndíj húsz helyére ötvenegyen pályáztak, míg az orvosi és fogorvosi program tíz helyére huszonöt jelentkező érkezett. A támogatások célja, hogy a hiányszakmákban tanuló fiatalok a szülőföldjükön szerezzék meg tudásukat, majd itt kamatoztassák azt.

Az ösztöndíjas hallgatók közül többen is kiemelték a támogatás jelentőségét. Kobetits Dénes doktorandusz szerint fiatal kutatóként különösen fontos, hogy létezik olyan program, amely az itthoni tudományos pályaépítést segíti. Fekete Léna mesterhallgató úgy fogalmazott: az ösztöndíj nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem visszajelzést is arról, hogy a teljesítményt figyelemmel kísérik és elismerik.

Az ünnepséget kulturális műsor tette teljessé: Guba Loretta Robert Frost Járatlan út című versét szavalta, a két szerződéskötés között Koncz Antonió zongorajátéka hangzott el, az aláírások alatt pedig Rédler Gabriella hegedűjátéka kísérte a ceremóniát.

Az esemény végén elhangzott: a fiatal értelmiség támogatása nem csupán oktatási kérdés, hanem közösségi és jövőstratégiai ügy is. Az ösztöndíjprogramok révén a vajdasági magyar közösség a saját jövőjébe fektet be.

Kopasz Tamás
Az átlagosnál melegebb és csapadékosabb ősz várható Vajdaságban a szezonális időjárási modellek legfrissebb eredményei alapján. Októberben ugyanakkor már megjelenhetnek az első fagyok is, a síkvidéki területeken legfeljebb három olyan napra számítanak, amikor a hajnali minimum-hőmérséklet nulla Celsius-fok alá...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 10:50 ]
Levált a mennyezet egy része pénteken a verseci Park bölcsőde egyik foglalkoztatószobájában. A Vajdasági RTV nem hivatalos értesülései szerint egy gyermek és az intézmény egyik dolgozója könnyebben megsérült. A pancsovai rendőrség tájékoztatása szerint vakolat és glettanyag vált le a mennyezetről, amely először egy...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:53 ]
Átadták a Magyar Összefogás jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak Belgrádban – közölte Fremond Árpád Facebook-bejegyzésében. A Magyar Nemzeti Tanács megválasztására összeállított listán 35 jelölt szerepel. Fremond Árpád tájékoztatása szerint a Magyar Összefogás jelöltlistáját 7166...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 16:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó