Vajdaság
A VMSZ politikusai is részt vettek a CPAC Hungary konferencián
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség politikusai is jelen voltak a Budapesten megrendezett CPAC Hungary nemzetközi konzervatív konferencián. A rendezvényen a világ különböző országaiból érkező jobboldali politikusok és gondolkodók vitatták meg a jövő legfontosabb kérdéseit, különös tekintettel a szuverenitásra és a nemzeti közösségek szerepére.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke kiemelte: a párt delegációja idén is meghívást kapott a konferenciára, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyitott meg. Mint fogalmazott, fontos, hogy a vajdasági magyar közösség hangja nemzetközi szinten is hallható legyen. A politikus arról is beszámolt, hogy a rendezvény előtt ismét egyeztetni tudott a magyar kormányfővel a közös ügyekről.

Dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke hangsúlyozta: jelenlétük azt jelzi, hogy a vajdasági magyar közösség ott van azokban a nemzetközi terekben, ahol a jövő kérdéseiről születnek döntések. Mint fogalmazott, a közösségi gondolkodás és az együttműködés kulcsfontosságú a további építkezésben.

Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke és európai parlamenti képviselő szintén a nemzetközi jelenlét jelentőségét emelte ki. Közlése szerint a konferencia lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők új gondolatokat és tapasztalatokat vigyenek haza, és azokat a vajdasági magyar közösség javára hasznosítsák.

A CPAC Hungary az elmúlt években a konzervatív politikai gondolkodás egyik meghatározó nemzetközi fórumává vált, ahol a résztvevők a szuverenitás, a nemzeti identitás és Európa jövőjének kérdéseit állítják a középpontba.

Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
A Vajdaság Erdői közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban kimutatták az afrikai sertéspestist. A betegség egyedül Vajdaság legészakibb részén, a Szabadkai-erdők térségében fekvő vadászterületen nem jelent meg – közölte Branislav Stankov, a közvállalat vadászati ügyvezető igazgatója. Szerbiában a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó