Vajdaság
Kevesebb vonatjárat Újvidék és Zombor között
Betűméret:             

Két járattal csökkent a vonatközlekedés Újvidék és Zombor között: a Srbijavoz közlekedési vállalat módosította egyes járatok menetrendjét, amelynek következtében Zomborból megszűnt egy reggeli és egy délutáni járat Újvidék irányába. A változtatás okairól a társaság nem adott tájékoztatást.

Az új menetrend szerint Újvidék felé a korábbi hat helyett már csak négy járat közlekedik, 4.06-kor, 7.50-kor, 11.14-kor és 18.04-kor. Visszafelé, Újvidékről Zomborba 7.44-kor, 14.38-kor, 19.30-kor és 21.21-kor indulnak a vonatok, közölte a 021.rs portál.

A Zombor és Szabadka közötti vasúti összeköttetés nem változott: a vonatok továbbra is naponta négyszer közlekednek mindkét irányban, hétvégén és ünnepnapokon azonban ennél egy-egy járattal kevesebb áll az utasok rendelkezésére.

Tűz ütött ki a kelebiai erdőben - illusztráció
2026. JÚLIUS 4.
[ 16:23 ]
A korábbi napokhoz képest alacsonyabb hőmérsékletekkel kezdődött a péntek Vajdaságban. A reggeli órákban még többfelé erősen felhős volt az ég, helyenként csapadék is előfordult. A délelőtt folyamán azonban fokozatosan megszűnik a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali...
2026. JÚLIUS 3.
[ 8:56 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki, valamint jóváhagyta a Vajdaság Mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út Zomborig tartó szakaszának előkészítő munkálatait. Az érintett szakasz a magyar határnál lévő Béreg és Zombor között húzódik. Az...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:53 ]
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó