Vajdaság
Újvidék: Fegyelmi eljárás indult két rendőr ellen
Betűméret:             

Fegyelmi eljárás indult két rendőr ellen egy újvidéki incidens után, amely pénteken történt az egykori tartományi kormányépület, a Báni palota közelében – írja a Danas. Egy neve elhallgatását kérő újvidéki rendőr a lapnak azt állította: az eljárást nem szakmai okok, hanem a Belügyminisztérium vezetéséből érkező nyomásra indult.

Az eset a Mihajlo Pupin sugárút és a Žarko Zrenjanin utca kereszteződésénél történt, ahol egy 66 éves, Karlócáról érkezett férfi szóváltásba keveredett az útlezárás miatt összegyűltekkel. A rendőrök a beszámoló szerint elkülönítették a férfit a tömegtől, igazoltatták, majd figyelmeztetés után elengedték. A rendőrségi forrás szerint intézkedésük célja az volt, hogy megakadályozzák a helyzet elmérgesedését, és semmilyen jogsértést nem követtek el.

A Belügyminisztérium közlése szerint ugyanakkor munkavégzési hiányosságok miatt kezdeményezték a fegyelmi eljárást a két rendőr ellen, egyiküket már fel is függesztették az eljárás lezárásáig. A tárca belső ellenőrzése megállapította, hogy büntetőjogi felelősség nem terheli az érintetteket, ugyanakkor a Danas rendőrségi forrásai szerint a hivatalos közlemény nem részletezi, pontosan milyen hibát róttak fel nekik.

Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
A Vajdaság Erdői közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban kimutatták az afrikai sertéspestist. A betegség egyedül Vajdaság legészakibb részén, a Szabadkai-erdők térségében fekvő vadászterületen nem jelent meg – közölte Branislav Stankov, a közvállalat vadászati ügyvezető igazgatója. Szerbiában a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó