Vajdaság
Késnek a vonatok Újvidék és Szabadka között: Ismét megrongálták és ellopták az optikai kábeleket
Betűméret:             

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra közölte, hogy késések alakultak ki az Újvidék és Szabadka közötti gyorsvasúti vonalon, mivel az előző éjszaka Verbásznál megrongálták és ellopták az optikai kábeleket.

A közlemény szerint a régi verbászi vasútállomáson feltörték a kábeleket tartalmazó csatornákat, majd mindhárom optikai kábelt elvágták és ellopták. Az egyik kábelt száz méter hosszúságban vitték el, míg a másik két kábel sérülésének mértékét jelenleg vizsgálják.

Hozzátették, hogy a vállalat szakemberei és a kivitelezők a helyszínen dolgoznak, hogy felmérjék a vasúti infrastruktúrában keletkezett károkat, és a lehető legrövidebb időn belül elhárítsák a hibát.

A vállalat emlékeztetett arra is, hogy ugyanitt már egy hónappal ezelőtt is megpróbáltak kábeleket ellopni, akkor is megrongálták és súlyosan veszélyeztették a vasúti infrastruktúrát.

A közlemény szerint az optikai kábel megszakadása zavart okozott a jelző- és biztosítóberendezések működésében Verbásznál, a Belgrád–Szabadka gyorsvasút szakaszán, többek között a térközjelzők, a digitális jelátvitel, valamint a GSM-R rendszer és a bázisállomások működésében.

Mint írják, a Verbász környéki, akár 200 kilométeres óránkénti sebességre alkalmas vasútvonalon közvetlenül veszélybe került a vasúti közlekedés biztonsága, valamint az emberi életek és a vagyon védelme.

A vállalat ugyanakkor kiemelte, hogy a hibák észlelésére és lokalizálására szolgáló korszerű berendezések, valamint a Belgrád–Szabadka gyorsvasútvonalon telepített ETCS 2-es szintű biztonsági rendszerek azonnal reagáltak, ezért a vonatközlekedés a kábelrongálás ellenére is biztonságosan és zavartalanul zajlik ezen a szakaszon.

A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó