Vajdaság
A rendőri pályát népszerűsítették Topolyán
Betűméret:             

A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak.

A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a rendőri hivatásról és ösztönözze a magyar fiatalok jelentkezését a rendőrképzésre, illetve más belügyi szolgálatokba. Az esemény megnyitóján felszólalók – köztük Fremond Árpád az MNT elnöke, Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere és dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke – hangsúlyozták:

fontos, hogy a nemzeti közösségek tagjai is jelen legyenek a rendőrségben, hiszen nyelvtudásukkal és helyismeretükkel erősítik a bizalmat és a kommunikációt a lakossággal.

Nino Gogoladze, az EBESZ szerbiai missziójának nemzeti kisebbségi osztályvezetője elmondta, öröm látni, hogy ennyi fiatal érdeklődik a rendőrségi hivatás iránt. Fontosnak tartja, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői is aktív részesei legyenek a rendfenntartó erők munkájának, hiszen az hozzájárul a bizalom erősítéséhez és lényegében hidat is képez a nemzeti közösségek között. Nemanja Radović, a kamanci Alaprendészeti Alapképzési Központ helyettes biztosaként elmondta, az ilyen promóciós tevékenységek részét képezik a nemzeti tanácsokkal és a helyi önkormányzatokkal való jó együttműködésnek Szerbia szerte. Kijelentette, hogy nő az érdeklődés a rendőri képzés iránt, ami a vajdasági magyarok által lakott településekről is elmondható.

Az eseményen tapasztalt rendőrök is előadást tartottak, a résztvevők pedig a rendőrképzés feltételeiről, a karrierlehetőségekről és a közbiztonság fontosságáról is hallhattak.

A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó