Vajdaság
Az Újrakezdés szerint eltussolták a palicsi támadást
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Újrakezdés közleményében azt állította, hogy politikai okokból próbálták elhallgatni azt a március 14-i palicsi incidenst, amelyben két magyar nemzetiségű fiatal sérült meg.

A szervezet szerint a fiatalokat egy nagyobb létszámú csoport támadta meg Palics központjában, majd a templomkertben bántalmazták őket, aminek következtében több sérülést szenvedtek.

A közlemény szerint az esetet követően az érintettek és környezetük megpróbált segítséget kérni különböző közéleti és politikai szereplőktől, azonban állításuk szerint azt a tanácsot kapták, hogy ne vigyék nyilvánosság elé az ügyet. Az Újrakezdés azt állítja, hogy a hallgatás mögött a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közötti politikai együttműködés megőrzésének szándéka állt. A szervezet név szerint említi Góli Csillát, Szabadka alpolgármesterét és Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét is, akik szerintük nem álltak ki nyilvánosan az ügyben.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés szerint a történet túlmutat egy egyszeri verekedésen, és a vajdasági magyar közélet működésével, valamint az érdekképviselet kérdésével kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet. A közleményben megfogalmazott állításokra az érintett politikusok és intézmények egyelőre nem reagáltak nyilvánosan. A szervezet közlése szerint a szöveg szemtanúk, érintettek és sajtómunkatársak beszámolói alapján készült.

Az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése, amellyel megerősítette a vádiratot Goran Vesić volt építésügyi miniszter és más vádlottak ellen az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása ügyében, „puszta önkényből és mindenféle érvelés nélkül” született, vélekedik Aleksandar Vučić szerb elnök. A 021.rs...
2026. JÚLIUS 14.
[ 15:56 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) tájékoztatja a közvéleményt, hogy 2026. július 11-én megtartotta rendes tisztújító közgyűlését. A jelen lévő küldöttek döntése alapján a következő négyéves időszakban a párt tisztségeit és szerveit az alábbi személyek töltik be: Elnökség Csonka Áron...
2026. JÚLIUS 14.
[ 14:53 ]
A Magyar Polgári Szövetség a helyi közösségek megerősítését tekinti stratégiája alapjának. Az eddigi, nemzetpolitikának nevezett gyakorlat annyira meggyengítette a vajdasági magyarságot, hogy ma már az utolsó hídfőállásokat vagyunk kénytelenek foggal-körömmel védeni, első lépésben ott, ahol még többségben vagyunk,...
2026. JÚLIUS 14.
[ 12:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó