A szerbiai városok összesen több mint 133 millió dinárt, vagyis mintegy 1,14 millió eurót fordítottak tavaly a szolgálati járműveik regisztrációjára, biztosítására és karbantartására. A Beta hírügynökség közérdekű adatigénylések alapján összeállított kimutatása szerint a legtöbbet Újvidék költötte erre a célra.
A beérkezett adatok alapján a 26 válaszoló városi önkormányzat összesen 785 szolgálati járművel rendelkezik. A legnagyobb géppark Újvidéken található, ahol 110 szolgálati autót tartanak nyilván. A második helyen Belgrád áll 91 járművel, ezt követi Szabadka 45, Pancsova 44, Nagybecskerek 42, míg Kragujevac 39 szolgálati gépkocsival rendelkezik.
Újvidék nemcsak a járművek számában, hanem a kiadások nagyságában is az első helyen végzett: a város tavaly 23,9 millió dinárt, vagyis mintegy 205 ezer eurót fordított a szolgálati autók fenntartására.
Szabadkán a legmagasabb az egy járműre jutó költség
A számok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a kiadások nem minden esetben állnak arányban a járművek számával. Egyes városok kevesebb autó mellett is magasabb átlagos fenntartási költségeket mutatnak, közölte a 021.rs portál.
Ebben az összevetésben Szabadka áll az élen: a város évente átlagosan több mint 326 ezer dinárt költ egyetlen szolgálati jármű regisztrációjára, biztosítására és karbantartására. A listán Nagybecskerek következik mintegy 319 ezer dinárral, majd Újpazova 311 ezer, Pancsova 287 ezer, illetve Mitrovica valamivel több mint 251 ezer dinárral. Belgrád esetében a városvezetés arról tájékoztatott, hogy bár 91 szolgálati járművel rendelkezik, a költségeket csupán 25 autó esetében tartják nyilván, mivel a többi gépkocsit kerületi önkormányzatok és közvállalatok használják.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




