Vajdaság
Több mint 3.600 vajdasági polgár személyes adatai kerültek fel az internetre
Betűméret:             

Több mint 3.600 vajdasági polgár személyes adatait tették közzé az interneten. A közösségi X-platformon tegnap megosztották az ulicenakcije.com weboldal hivatkozását, amelyen 3.625 személy adatai szerepeltek.

A honlap kezdőlapján az állt, hogy az utcai akciók egyetemista csapatairól van szó, alatta pedig egy lista volt látható, amely az érintettek nevét, vezetéknevét, e-mail-címét, lakhelyét és telefonszámát is tartalmazta. Az oldal több órán keresztül elérhető volt, majd tegnap késő este felfüggesztették a működését – írja a Storyteller.

Az X közösségi oldal egyik felhasználója azzal a megjegyzéssel osztotta meg a hivatkozást, hogy „a blokádokat szervezők listát vezetnek azokról a támogatóikról, akik zavargásokat terveznek a választások napján. Hé, rendőrség!”

A bejegyzésben az is szerepelt: „Nézzék meg a listát, hátha ismernek valakit!”

A honlapon végzett keresések alapján megállapítható volt, hogy kizárólag Vajdaság területén élő személyek adatait tették közzé. Az újvidékiek mellett a listán Petrőc, Nagybecskerek, Ruma, Szávaszentdemeter, Temerin, Bács és más vajdasági községek lakosai is szerepeltek.

Az egyik érintett nő névtelenül nyilatkozott a Storytellernek. Elmondása szerint nem tudja, hogyan kerültek nyilvánosságra az adatai. Személyes adatait tavaly decemberben, az egyetemisták Raspiši pobedu elnevezésű nagyszabású akciója során adta meg, amikor egyetlen nap alatt mintegy 400 ezer polgár aláírását gyűjtötték össze.

„Nem jelentkeztem semmilyen konkrét segítségnyújtásra vagy tevékenységre, ezért nem tudom, hogyan kerültek az adataim erre a listára. Nyilvánvalóan valamilyen egyetemista adatbázisról van szó, de már tudjuk, hogy mindenre számíthatunk, még megfélemlítésre is. Ennek ellenére félelem nélkül folytatjuk tovább” – mondta.

Bojan Perkov, a Share Alapítvány munkatársa a Storytellernek elmondta, hogy szervezetük azonnal intézkedett, amint tudomást szerzett a honlap létezéséről.

„Miután értesültünk az oldalról, csapatunk az érintettek egy csoportjának meghatalmazása alapján haladéktalanul felvette a kapcsolatot a tárhelyszolgáltatóval, mivel a honlapon nagyszámú ember személyes adatait tették közzé törvénytelenül. A szolgáltató gyorsan reagált, és az oldalt tegnap este valamivel 22 óra után eltávolították” – közölte Perkov.

Mivel a honlap már nem érhető el, a listán szereplő polgárok közül sokan valószínűleg nem is tudnak arról, hogy személyes adataik nyilvánosságra kerültek.

A weboldalt a niši székhelyű Mint Hosting szolgáltatón keresztül üzemeltették. A vállalatot 2009-ben alapították.

A Storytellernek nem sikerült választ kapnia az Egyetemista Mozgalomtól arra, hogy a nyilvánosságra hozott adatok valóban az ő adatbázisukból származnak-e, illetve hogyan kerülhettek illetéktelen kezekbe. A szerkesztőség kérdéseket intézett a közérdekű információkhoz való hozzáférésért és a személyes adatok védelméért felelős biztoshoz is, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A személyes adatok védelméről szóló törvény értelmében a személyes adatok jogosulatlan nyilvánosságra hozatala törvényellenes, és szabálysértési, illetve büntetőjogi következményekkel is járhat.

Azok a polgárok, akiknek személyes adatait közzétették, panaszt nyújthatnak be az illetékes biztoshoz, akinek felügyeleti eljárást kell indítania, és intézkednie kell a felelősök szankcionálásáról. Amennyiben bűncselekmény gyanúja is felmerül, az érintettek büntetőfeljelentést is tehetnek.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint választási lista jelöltje kijelentette, hogy pártja elégedett a Szerb Haladó Párttal (SNS) való együttműködéssel, és 2014 óta minden választást követően megújítják a koalíciós megállapodásukat. Kovács szerint a VMSZ listája az egyetlen magyar és...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:24 ]
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint a vajdasági magyar közösségnek erős, egységes politikai érdekképviseletre van szüksége, nem pedig több, egymással versengő szervezetre. A Vajdasági Magyar Újrakezdés vitatja ezt az álláspontot, és visszautasította a támogatói aláírások gyűjtésével...
2026. OKTÓBER 13.
[ 18:28 ]
Az Európai Unió szerbiai küldöttségéhez fordultak az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjainak szülei, mert állításuk szerint engedély nélkül rögzítették a tanulók egyik gyűlését, majd az ott elhangzottak leiratai megjelentek a sajtóban. A szülők hivatalos levélben tájékoztatták az uniós képviseletet a...
2026. OKTÓBER 13.
[ 17:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó