Járek: Kitépték a földből a magyarok keresztjét
Betűméret:
Január 26-án, csütörtökön a temerini önkormányzatban járt Gliša Mihajlov, a Bački forum (Bácskai Fórum) nevű civil szervezet elnöke, majd innen Járekra ment, hogy megtekintse az ottani emlékhelyet, amelyre tavaly szeptemberben – szorosan egymás mellé – helyeztük el a korábbi német és magyar keresztet a haláltáborban elhunyt hat és félezer német és magyar áldozat emlékére. A keresztek ünnepélyes áthelyezésére két autóbusznyi egykori táborlakó érkezett Németországból, s jelen voltak a temerini önkormányzat és a VMDP vezetői, valamint több csúrogi és zsablyai származású túlélő és hozzátartozója is. A novemberi halottak napi megemlékezésen Szungyi László esperesplébános magyar és német nyelven mondott megható beszédet itteni magyarok, valamint a németek szervezetének jelenlétében. Az akkor még háborítatlanul helyükön álló keresztek egyikét a közeli napokban azonban ismeretlen tettesek eltávolították a helyéről és a földre dobták. A felirat alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy ez a „magyar” kereszt. Gliša Mihajlov azonnal értesítette Csorba Bélát, aki a helyszínre érkezve konstatálta a történteket, majd visszaállította eredeti helyére a keresztet. A nagyobb, a Duna Menti Svábok Világszervezete által készíttetett fejfát az elkövetők nem bántották. A nyomok alapján feltételezhető, hogy a kegyeletsértésre 2-3 nappal ezelőtt kerülhetett sor. Emlékeztetőül: 1945. január 23-án a csurogi, 24-én pedig a zsablyai magyarokat internálták a járeki haláltáborba, ahol többek között nyolcvan magyar csecsemő és gyermek halt meg az embertelen bánásmód következtében.
A szelektív keresztgyalázás nyilvánvalóan erre a dátumra kívánta emlékeztetni a magyarokat, s egyfajta jelképes nyomeltüntetésnek is tekinthető. A gyalázatot azonban becstelen módon feledtetni még senkinek sem sikerült. Nem fog sikerülni az ismeretlen (de nagyon is jól ismert) tetteseknek sem.
- a -a
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára.
A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat.
A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Csaknem 490 millió dinár értékben adtak át támogatási szerződéseket Vajdaságban az oktatás fejlesztésére kiírt négy pályázat alapján. A szerződéseket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, valamint nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:44 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




