Sport
Rossi: A fiatalok frissességet hoztak a válogatottba
Betűméret:             

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3–1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben.

„Nem voltunk elégedettek az első félidőben nyújtott produkcióval. Olyan gólt kaptunk rögzített helyzetből, amit megakadályozhattunk volna. Ugyan nekünk is volt lehetőségünk, de nem használtuk ki. A másodikban harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően uraltuk a meccset és fordítottunk” – kezdte értékelését a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember.

„Sok konfliktus volt a játékosok, sőt még a kispadok között is. A kazahok győzni akartak, de túl vehemensen játszottak, ezért kerültek emberhátrányba. Mi viszont a meccs bizonyos periódusaiban rosszul olvastuk a játékot, például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk a kazahokat” – tette hozzá.

Rossi az MTI érdeklődésére beszélt Szoboszlairól is, ugyanis korábbi terveivel ellentétben végül nem cserélte le a csapatkapitányt. Mint elárulta, az volt megbeszélve, hogy pihenteti a meccs végén, de sokáig 1–1 volt az állás, ezért a Liverpool futballistája szeretett volna végig a pályán lenni, hogy segítse a társait. A 61 éves tréner úgy vélte, a végén már látszott rajta a fáradtság a hosszú szezon végén, emiatt nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott, de nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt.

„Ez a négy meccs megmutatta, miben kell fejlődni, mely posztokon kisebb a merítési lehetőség. Összességében jó munkát végeztünk, semmiben nem voltunk gyengébbek az ellenfeleinknél, de ennél bonyolultabb lesz a helyzet ősszel, amikor hozzánk hasonló riválisokkal játszunk majd, talán kicsit jobbakkal is. Ott százszázalékosan végig koncentrálnunk kell. Mivel nem tartozunk a tíz legjobb válogatott közé, nekünk nem szabad könnyedén állni egy Kazahsztán elleni meccshez sem” – tekintett előre a szakvezető, aki szerint a nemzeti együttesnek többnyire jó játékosai vannak, akad néhány nagyon jó és egy világklasszis.

Rossi két fiatalról hosszabban is beszélt újságírói kérdésre. A két gólpasszt adó Szűcs Tamásnak szerinte nagyon jó tulajdonságai vannak, „intelligens és iszonyatosan gyors”. Úgy vélte, ha a debreceni középpályás fejlődik azokban a szegmensekben, amelyeket négyszemközt kifejtett neki, akkor nagyon jó játékos lesz belőle.

Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, fontos lesz számára, hogy rendszeresen futballozzon a holland Alkmaarban, de a posztján nagy a verseny a válogatottban is, mert a kezdőnek számító Varga Barnabás mellett Bárány Donátra is számít.

A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában. (MTI)

US Open: Zverev a bajnok - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 7:35 ]
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat a vadonatúj madridi pályán, ezzel növelte az előnyét az összetett élén. A 20 éves versenyzőnek ez pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, mindet a mostani idényben aratta. Antonelli mögött a...
2026. SZEPTEMBER 13.
[ 17:04 ]
A hétfőtől világelső kazah Jelena Ribakina nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon a női egyest, mivel a szombati döntőben három szettben legyőzte a címvédő fehérorosz Arina Szabalenkát. Idén másodszor csapott össze Grand Slam-döntőben a leendő világelső Ribakina és a világranglistát még hétfőig - 99 héten...
2026. SZEPTEMBER 13.
[ 8:08 ]
Világos Adriana kishegyesi gerelyhajító az ötödik helyen végzett a Budapesten megrendezett atlétikai világdöntőn. A Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban rendezett női gerelyhajító döntőben nyolc versenyző indult. Világos első kísérletére 61,37 métert dobott, második próbálkozása érvénytelen volt, harmadik...
2026. SZEPTEMBER 12.
[ 19:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó