Vajdaság
Mennyire ismerjük egymást? – folytatódik a tévés vetélkedő
Betűméret:             
Idén is folytatódik a Mennyire ismerjük egymást? című tévés vetélkedő-sorozat, amelyet a Vajdasági RTV sugároz immár hetedik éve.
A Mennyire ismerjük egymást? című műsornak a Vajdasági RTV-n belül a gyermekműsorok szerkesztősége a házigazdája. Tulajdonképpen vetélkedő műsorról van szó, amelyben a résztvevő középiskolai diákok és a nézők a soknemzetiségű Vajdaságban élő népekről szerezhetnek bővebb ismereteket - tájékoztatták a műsorkészítők az MTI belgrádi tudósítóját.
Márius Roso, aki a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárságon a televíziós műsorfolyammal kapcsolatos projekt koordinátora, az MTI-nek elmondta, hogy a 2005-ben elindított műsor egy-egy sorozata 16 részből áll és egy-egy részt általában szombatonként, főműsoridőben láthatnak a nézők, az adást pedig vasárnap megismétlik.
"Egy-egy sorozatban való részvételre pályázatot hirdetnek meg a vajdasági iskolák részére és a jelentkezők közül válogatják ki azokat az iskolákat, amelyeknek diákjai összemérik tudásukat arról, hogy mennyire is ismerjük egymást itt a Vajdaságban" - magyarázta Márius Roso, aki azt is elmondta, hogy esetenként negyvennél is több iskolát "megmozgat" a műsorsorozat, és ezek között - a szerb nyelvű középiskolák mellett - vannak magyar, szlovák és román tannyelvűek is.
A tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság részéről Deli Andor titkár, a Vajdasági RTV részéről pedig Siniša Isakov vezérigazgató csütörtökön írta alá a szerződést a vetélkedő hetedik ciklusának közös megvalósításáról.
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára. A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat. A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Csaknem 490 millió dinár értékben adtak át támogatási szerződéseket Vajdaságban az oktatás fejlesztésére kiírt négy pályázat alapján. A szerződéseket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, valamint nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó