Holokauszt-emléknap: Filmvetítés és megemlékezés Zentán
Betűméret:
Ma este tartották meg a zentai Alkotóházban a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett megemlékezést. A rendezvény kezdetén az egybegyűlt vendégeket Pejin Attila történész, a zentai Városi Múzeum vezetője üdvözölte, aki annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy az egykori zentai zsidó közösség emlékezetét újra be kell emelni a zentai közösségi emlékezetbe.– Minden évben nevesítünk egy-egy egykor itt élt, zentai zsidó származású polgárt, aki valamilyen módon kiemelkedett a sok egyenlő személy közül. Ilyen volt például Fekete Mihály világhírű matematikus. Persze vannak kevésbé közismert személyek is, akik elsősorban nekünk fontosak. Ilyen Szabados Gábor, aki 1883-ban született Zentán – fogalmazott Pejin Attila, aki ezt követően részletesen is beszélt Szabados Gábor gimnáziumi tanár, festő életéről és pályájáról, majd bemutatta az est vendégét, Siflis Zoltán filmrendezőt, akinek Ilan Eldad című portréfilmje képezte az idei megemlékezés fő programját.
Siflis Zoltán bevezetőjében Ilan Eldaddal való találkozásáról beszélt, illetve azokról a dolgokról, amelyek alkotóként arra ösztönözték, hogy filmet készítsen a művész nem mindennapi életútjáról, amely – ahogyan fogalmazott – örökérvényű. A vendégek ezt követően közösen megtekintették a filmet, amelyben Ilan Eldad szabadkai származású, Tel-Avivban élő film- és színházi rendező akkor meséli el életet történetét, amikor 52 évvel Izraelbe költözése után ismét Szabadkára látogatott, hogy a Népszínház Magyar Társulatában megrendezzen egy előadást. Szerkezetileg a film két történetsíkja az általa rendezett Nem fáj című színpadi mű jeleneteinek és szülővárosának különböző helyszíneken felidézett élettörténeteknek ötvözéséből bontakozik ki.
H. G.
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára.
A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat.
A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Csaknem 490 millió dinár értékben adtak át támogatási szerződéseket Vajdaságban az oktatás fejlesztésére kiírt négy pályázat alapján. A szerződéseket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, valamint nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:44 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




