Komoly támogatást kapnak az ikreket nevelő szülők
Betűméret:
Az ikergyerekekért 4000, a hármas és a négyes ikrekért pedig körülbelül 6000 eurónak megfelelő összegű egyszeri támogatást kapnak mostantól a vajdasági szülők.Erről döntött szerdán a vajdasági kormány. Mint Csengeri Attila (a képen), a tartományi kormány egészségügyi, szociál- és népesedéspolitikai titkára közölte, a kormány idei költségvetésében erre a célra összesen 127 millió dinárt különítettek el.
Az összeg nagyságát a tavalyi vajdasági demográfiai adatokból kiindulva állapították meg: 2011-ben ugyanis a Vajdaságban 280 iker és 25 hármas iker gyermek született.
Szerbiában tavaly októberben népszámlálást tartottak és a még nem végleges, azaz nem hivatalos eredmények szerint az ország népessége egy közepes nagyságú város lakosságának megfelelő mértékben csökkent. A vajdasági városokban és falvakban is érezhetően megfogyatkozott a lakosok száma, ami alól csupán Újvidék képez kivételt. Egyes, főleg kisebb vajdasági falvak mindent elkövetnek azért, hogy maradásra bírják a fiatalokat, illetve, hogy ösztönözzék a gyermekvállalást.
Szerbia összlakossága jelenleg körülbelül 7,2 millió fő. (MTI)
Csaknem 490 millió dinár értékben adtak át támogatási szerződéseket Vajdaságban az oktatás fejlesztésére kiírt négy pályázat alapján. A szerződéseket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, valamint nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:44 ]
Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Független Szakszervezete a kar épülete előtt, támogatásáról biztosítva Vladimir Mihićet, akit az egyetemi szenátus ülésén nem választottak újra tanári tisztségébe – írja a 021.rs.
Arijana Luburić Cvijanović, a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:25 ]
Tizenkét személyt, köztük a belügyminisztérium egyik munkatársát vették őrizetbe hivatali helyzettel való visszaélés és valótlan tartalmú irat hitelesítésére való rábírás gyanúja miatt – közölte az újvidéki Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
A gyanú szerint Z. D. rendőrtiszt 2022 decembere és 2025 novembere...
2026. JÚNIUS 9.
[ 13:47 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




