Kultúra
Virágkoldusok – bemutató az Újvidéki Színházban
Betűméret:             
Az Újvidéki Színház az évad utolsó bemutatójára készül. Hétfőn mutatják be a Virágkoldusok című darabot. A rendező, Mezei Kinga a vajdasági színházi élet egyik legérdekesebb egyénisége, hét év után tért vissza az Újvidéki Színház társulatához. Ahogy azt tőle megszokhattuk, most is egy kortárs író művét választotta. Az előadás alapjául Lázár Ervin: Berzsián és Dideki című 1979-ben megjelent regénye szolágált. Lázár Ervin a mesét úgy használja, mint egy üzenet a felnőttekhez - mondja Gyarmati Kata dramaturg és hozzáteszi: „az eddigi adaptációkban Lázár műveinek meseszerűségét domborították ki, mi pedig a ma emberének szóló, felnőtt üzenetet próbáltuk kiragadni, kihangsúlyozni ezzel a darab súlyosságát”.
Ennek kifejezéséhez a némafilmek és a burleszk világát találták legalkalmasabb kifejezési formának, megkeresve azt az átívelést, ami a humortól a tragédia felé vezet. Mezei Kinga művészetére jellemzően a nézők most is egy több forrásból táplálkozó, sokrétű, összetett előadásra számíthatnak úgy intellektuális, mint vizuális szinten. Egy eddig nem használt elemet, a fotóművészetet is beemeltek az előadásba, Fülöp Péter és Mezei Erzsébet képeit használják föl. A fotók nem kifejezetten az előadáshoz készültek, hanem önálló alkotások, amelyek inspirálták a színészeket és körülveszik a nézőt. A látványvilágot gazdagítja a jelmez is, amely Gömöri Éva fiatal tervező munkája. Mivel a Lázár Ervin nyelvezete igen gazdag és sokrétű, a társulat a hangzásra is nagy hangsúlyt fektetett.
A zeneszerző Mezei Szilárd több stílust ötvözött, a klasszikus dzsessztől a mai zenén át a modern operáig. Olyan zene született, amely utánozza, kifigurázza ezeket a stílusokat, vagy éppen hódolatát fejezi ki irántuk. A zenét élőben, a színpadon zongorán adják elő, mint valamikor a némafilmek idején.
Berzsián szerepében Balázs Áront láthatjuk, Didekit pedig Szilágyi Ágota játssza.
A Virágkoldusok szakmai bemutatója vasárnap, a bemutató pedig hétfőn este 7 órakor lesz az Újvidéki Színházban.
Madár Anikó
Szerelmes Szabadka címmel rendeznek irodalmi estet június 11-én, csütörtökön 18 órától a Délvidék Házban. A rendezvény vendége Pap Éva írónő lesz, akit sokan a délvidéki magyarság egyik önkéntes nagyköveteként emlegetnek. Az est középpontjában a határon túli magyarság identitása, kulturális öröksége és a...
2026. JÚNIUS 5.
[ 14:18 ]
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó