Gazdaság
Horvátország autópálya-matricák bevezetését tervezi
Betűméret:             

Horvátország autópálya-matricák bevezetését tervezi az eddigi fizető kapus rendszer helyett - mondta Oleg Butković tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter a horvát közszolgálati televízió Poligraf című műsorában pénteken.

A miniszter kijelentette: a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) és a Rijeka Autópálya Vállalat (ARZ) mielőbbi szerkezetátalakítására van szükség.

"A kormánynak az a célja, hogy érintés nélküli díjfizetési módot vezessen be" - hangsúlyozta, majd hozzátette: a végleges döntés előtt ugyanakkor még meg kell vizsgálniuk az előzetes elemzéseket.

A matricák értékéről nem akart beszélni a miniszter, mert szerinte az még túl korai volna. Mint mondta: figyelni fognak arra, hogy az árak kövessék a horvát állampolgárok életszínvonalát.

A szakszervezetek határozottan ellenzik a autópálya-matricák bevezetését.

"Mi nem vagyunk tranzitország és a mediterrán országok fizetős kapukkal rendelkeznek" - mondta Mijat Stanić, a szakszervezet képviselője a sajtónak, aki szerint így a különbséget az árban az államnak kell majd fedeznie.

Egy korábban készült tanulmány szerint, amelyet a Večernji list horvát napilap ismertetett az autópálya-díjból származó bevételek a matricák bevezetése után sem esnének vissza, vagyis maradna a 2,2 milliárd kuna éves bevétel. Azzal a különbséggel - teszi hozzá a lap -, hogy a kiadások nagyban csökkennének, hisz megszűnnének a fizetőkapuk, és ezzel együtt közel 800 munkahely is.

A horvát autópályákat kezelő vállalatok évek óta fizetésképtelenek és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni azokat. 2014-ben a HAC és az ARZ kötelezettségei körülbelül egymilliárd euróra rúgtak.

A horvát kormány decemberben újabb 200 millió euró értékű hitelt hagyott jóvá a HAC-nak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). Ezt azzal magyarázták, hogy a HAC-nak 2016-ban 466 millió euró törlesztőrészletet és 109 millió euró kamatot kell kifizetnie a korábban felvett kölcsönből, amelyet a vállalat saját bevételeiből nem tud fedezni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank-csoport tavaszi washingtoni ülésszakán gratuláltak Szerbia küldöttségének az ország kiváló eredményeihez, és kiemelték, Szerbia egy folyamatosan és erőteljesen előrehaladó ország szemléletes példája. Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kormányzója és Siniša Mali...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 14:44 ]
Péntek lévén, a szerbiai kereskedelmi minisztérium közzétette az elkövetkező hétre vonatkozó üzemanyagárakat. Ezek szerint pedig a benzin ismét drágább lesz ma 15 órától. Egy liter eurodízel 206 dinárba fog kerülni a benzinkutakon, az europremium BMB 95-ös benzin pedig 198 dinárba. Ez azt jelenti, hogy míg a dízel ára...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 13:25 ]
Május 1-től mintegy 15 százalékkal lesz olcsóbb a gáz az ipari fogyasztók számára, jelentette ki ma Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója, majd hozzátette: a lakossági gázárak nem változnak. „Megteremtődtek a feltételek, hogy az ipari fogyasztók és a szabadpiaci fogyasztók számára olcsóbbá váljon a gáz. Ez a...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 21:26 ]
Beolvasás folyamatban