Mesterségük címere...

Vuk Jeremić lett a Szerbiai Teniszszövetség elnöke (TSS). Nole nagybátyja, Goran Đoković pedig az alelnök, hogy mégis kilógjon a lóláb.
Hírnek ez már nem mondható, hiszen november 24-én történt, de kiindulópontnak, egyfajta esettanulmánynak, akár társadalmi diagnózisnak is megfelel.

Koszovó is, tenisz is

Jeremićünk, Koszovó védelmezője, a diplomáciai küzdelem bajnoka, elismeri ugyan, hogy a teniszhez nem sok köze van, azon kívül, hogy szereti. Én is a focit, mégsem javasolna senki akár a helyi közösségi fociszövetség (ha lenne) elnöki posztjára. Őt azonban igen. Gondolom, nem kell magyaráznom az okokat, mint ahogyan azt sem kell túlmagyaráznom, hogy miért került be a TSS igazgatóbizottságába többek között az omnipotens Dušan Bajatović (Srbijagas, SPS...) és Kiril Kravčenko (NIS-Gasprom), fölösleges tovább sorolni, megtalálható a TSS honlapján.
Persze, lehet viccelődni e témára... Felszólítja-e a TSS új elnöke pl. Nolet arra, hogy ne teniszezzen azokban az országokban, amelyek elismerték Koszovót?!
Jeremićnek azonban mégis van köze a teniszhez. A sajtóban megjelentek szerint szerint ő korábban a magánkézen levő Hivatásos Teniszezők Uniójának az elnöke volt, amelyet Nole családja hozott létre, amikor még nem tudta átvenni az irányítást a TSS fölött. Vagyis, egy újabb történet a tycoonok Szerbiájáról. Egy újabb történet arról, hogy nálunk mindent a pénz és a pártok irányítanak (a pártokat meg a pénz...?). A Blic kommentátora, a TSS-Jeremić téma kapcsán „hivatásos amatörizmusról” írt. Szerintem találó. Mellékzöngéje az egésznek az, hogy Jeremić "kilépett a képből”, amint az egyik B92-es újságíró(nő) rákérdezett olyan értelemben, hogy vajon nem a kilencvenes évekre hasonlít-e az, hogy ennyi politikus van a sportszövetségek élén, a klubok vezetőségében stb. A hatalom (vagy ez esetben vélt hatalom?) dölyfössége. És még valami, valami jó az egészben: vannak még újságírók, akik feltesznek ilyen kérdéseket.

Oberschwester

Félreértés ne essék, nem az a legnagyobb problémám, hogy Vuk Jeremić a TSS elnöke. Inkább az, hogy mennyire átvették mindannyiunk élete fölött az irányítást a „hivatásos amatőrök”. Igazgatóbizottságok, ilyen-olyan bizottságok, tanácsadók, tanácsosok, igazgatók, helyettesek, segédek, díjbeszedők, főnővérek, tanárok és tanítók... Mindenhol ott vannak – mesterségük címere a pártkönyvecske és a lojalitás. A „címer” jelmondata pedig: lefelé tapos, de cudarul, fölfelé nyal, de serényen.
Vannak érdekes példá(nyo)k mindenfelé. A biztonság kedvéért legyen egy szerbiai egzemplum. Gornji Milanovac község egyik falvában az egyik párthoz tartozó egészségházi igazgató leváltotta „posztjáról” a főnővért. A főnővér viszont községi képviselő-testületi tag is, méghozzá az igazgató pártjának koalíciós partnere színeiben. Lett is ribillió. Azt mondta a „főnővér pártja”, hogy vége a koalíciónak, ha a káder vissza nem kerül az oberschwesteri helyre. Visszakerült? Persze. Hisz nálunk demokrácia van. Mármint, ezt hívják itt demokráciának. Olyan is. Meg hát azért is tartunk itt – minden szinten.
Márton Attila

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban