Közlemények
Gion Nándor Olvasási Verseny 2015 – középiskolások számára
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt.

A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredményéért is igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe is van.

A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb két művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál jobb. A döntőben a csapat 7 irodalmi műből kapja a teszteket, ill. a feladatlapokat aszerint, hogy melyik öt címet választja a felkészüléskor, tehát elméletileg öt + öt felmérőt tölt ki. A csapatok a döntőn egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapokat kapnak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat.


A verseny lebonyolításához szükség van a magyartanárok (könyvtárosok) közreműködésére, az iskolai selejtezőt a tanárok megoldják, saját felmérésük alapján állítják össze a csapatot.

Minden középiskola legfeljebb két csapatot indíthat, korcsoportonként egyet.

A tartományi döntő 2015. május 9-én lesz Újvidéken. A legjobbak meghívást nyernek a Gion Nándorról elnevezett irodalmi táborba, melyet a nyári szünidőben szervezünk Újvidéken, az Apáczai Diákotthonban.

Az olvasandó művek listája

Elsősök és másodikosok csoportja

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Stephenie Meyer Twilight - Újhold
Lázár L. Ildikó: Rejtőző kavicsok
Babits Mihály: A gólyakalifa
Gion Nándor: Rózsaméz
Garaczi László: Pompásan buszozunk
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

Harmadikosok és negyedikesek
Gabriel Garcia Márquez: Szerelem kolera idején
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Végel László: Egy makró emlékiratai
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott
Tóth Krisztina: Pixel
Esterházy Péter: Hrabal könyve
T. Kiss Tamás: Tükörtestvér

Jelentkezési határidő: 2015. április 10.

A verseny időpontja 2015. május 9.


Jelentkezni lehet a következő címen:
VMPE, 21000 Újvidék, Ćirpanov utca 54.

telefonszám: 021/548-259

E-mail: nsvmpe@gmail.com

Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó