Közlemények
Európai Tehetségpontok Vajdaságban
Betűméret:             

2016. október 1-én került megrendezésre Budapesten, a Tehetségpontok őszi találkozója. A Kárpát-medence képviselői szakmai előadások keretében, személyesen vehették át a tavasszal sikeresen lezajlott akkreditációt tanúsító elismerést.

Immár 10 éve működik a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, amely a tehetségek támogatására Kárpát-medencei tehetségsegítő hálózatot működtet. Sikere, eredményei külföldön is felkeltették az érdeklődést. A 2011-ben a tehetséggondozásról szóló Magyar EU – elnökségi tehetségkonferencia szakmai ajánlásai alapján, az Európai Tehetség Tanáccsal egyeztetve (ECHA) felhasználva a magyar mintaértékű gyakorlat tapasztalatait, 2014-ben európai szinten is megkezdődött a tehetségsegítés hálózatosodása. Jelenleg Európa 27 országában közel 300 Európai Tehetségpont működik. Szombaton a Budapesti Európai Tehetségközpont felhívása nyomán létrejött első magyar Európai Tehetségpontok avatására került sor.

Az Európai Tehetségtérképre, mint Európai Tehetségpont a térségünkből a következő szervezetek kerültek fel: Vajdasági Tehetségsegítő Tanács, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar mint Szabadka Tehetségpont, Majsai Úti Általános Iskola - Szabadka, Hunyadi János Általános Iskola - Csantavér, Tömörkény István Általános Iskola – Tornyos, Than Fivérek Értelmiségi Kör Óbecse, PéHáDész – Szabadka.

A Tehetségpontok feladata a tehetségek felfedezése, felkarolása és kibontakoztatása. Fő céljuk, hogy hatékony segítséget nyújtsanak a fiatal tehetségeknek, valamint határokat átívelő tehetséghálózatokat hozzanak létre, áll a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményben tiltakozott a pályakezdő tanárok alacsony bérezése miatt, hangsúlyozva: az oktatásban dolgozó fiatal pedagógusok jövedelme jelenleg nem éri el az országos átlagfizetés szintjét. A VMDK a Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeteinek Szövetsége (USPRS) adataira...
2026. JANUÁR 28.
[ 14:05 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, a GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalommal és a Pro Scientia Naturae Alapítvánnyal együttműködve, tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című akkreditált szakmai konferenciát, amelynek fő témája ezúttal: tudás, érték, siker. Az...
2026. JANUÁR 27.
[ 10:51 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége határozottan elítéli Jelena Kleut egyetemi oktató elbocsátását az Újvidéki Bölcsészettudományi Karról, amelyet a párt nyílt politikai megtorlásnak minősít. Álláspontjuk szerint a döntés nem szakmai vagy munkajogi indokokon alapult, hanem összefüggésben áll azzal, hogy az...
2026. JANUÁR 22.
[ 14:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó