Kultúra
Orgonakoncert Magyarkanizsán
Betűméret:             
Ma Magyarkanizsán a Szent Őrangyalok plébániatemplomban a délutáni misét követően csodálatos zenei élményben volt része mindazoknak, akik az istentisztelet után még ottmaradtak, és azok sem csalódtak, akik kizárólag azért léptek a templom falai közé, hogy Ella István Liszt-díjas orgonaművész és neje, Bodonyi Katalin páratlan előadásának részesei lehessenek.
Ella István volt az Országos Filharmónia szólistája, ő alapította meg a Budapesti Bach Kórust. Európa-szerte sikerrel szerepelt, valamint Kanadában, Libanonban, Indiában, az USA-ban és Izraelben is fellépett. Orgonaművészként Ella István kiemelkedő nemzetközi díjakat mondhat magáénak. Bodonyi Katalin a Nemzeti Énekkar szólamvezetője.
A művészházaspár előadásában Bach-szerzemények, Liszt-művek, a művésznő tolmácsolásában az Ave Maria, valamint áriák csendültek fel.
A jótékonysági orgonakoncert egyfajta emléket állít az 1981-ben megtörtént esemény kapcsán, amely „orgonaügyként” vált ismertté. Néhány ifjú tanár annak idején orgonakoncertet hallgatott meg a horgosi templomban, ezért a felelőtlenségért az akkori rendszerben meghurcolták a tanárokat és elvesztették állásukat, voltak, akik az országot is elhagyták.
A mai koncerten több pedagógusos is jelen volt, sőt azok is, akik ma már az orgonából szétáradó dallamokat büntetlenül, szabadon élvezhették.
M. I.
Meghalt Patrick Stewart - illusztráció
2026. OKTÓBER 30.
[ 0:11 ]
G. Erdélyi Hermina, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze nyerte el idén a Pataki-gyűrű díjat. Az elismerést október 29-én, a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából rendezett ünnepi gálán adták át. A színművészt A régi hó mindig az újat várja (Egy vekni kenyér) című előadásban...
2026. OKTÓBER 29.
[ 21:10 ]
Visszatér Újvidékre az Exit fesztivál – jelentették be a szervezők a rendezvény hivatalos közösségi oldalain. „A történelmi győzelem háromnapos, igazi szerb módra történő megünneplése után rendkívül boldogok vagyunk, hogy megerősíthetjük: az Exit hazatér” – áll a közleményben. A szervezők emlékeztettek...
2026. OKTÓBER 29.
[ 14:24 ]
Kiss József mérnöknek, a Ferenc-csatorna megépítésében meghatározó szerepet játszó szakembernek állít emléket a Szabadkai Városi Múzeum új vendégkiállítása. A Kiss József – Az ember, aki átalakította Bácskát című tárlatot október 28-án, szerdán 17 órakor nyitják meg a múzeumban, a Zsinagóga tér 3. szám...
2026. OKTÓBER 27.
[ 7:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó