Kultúra
A művészet szakralizációja: vallási áldozat és ajándékozás
Betűméret:             
Sebők Zoltán vajdasági születésű, már húsz éve Budapesten élő esztéta ma esti előadásában, melyet a topolyai Népkönyvtárban tartott, és melynek kiindulópontját az ajándékozási szokások képezték, valójában a durkheimi iskola a szakrális és a profán kategóriák új felosztását követő elméletéhez nyúlt vissza. Ennek alapján a vallási áldozat fogalmának körüljárása mentén maga az ajándékozás is a veszteségbe való kilépésként, egyfajta lemondásként definiálódott. Az anekdotikus kitérők a magántulajdon kérdéses fogalmát világították meg: A pesti Szabadság-szobrot három napra fehér lepellel becsomagoló Szentjóby Tamásnak tíz üveg drága bort ajándékozott Kurdy Fehér János, majd az ajándékozott egy még nagyobb értékű festményt adott barátjának, mely Csontváry Kosztka Tivadar Selmecbánya látképe című képének továbbvitt, digitalizált változata volt, melyen az az ószövetségi idézet szerepelt, ahol a teremtő mindent a sajátjának tulajdonít, míg alattvalóit, az embereket szolgáinak titulálja. Így ha minden Isten tulajdona, valójában az ember semmi sajáttal nem rendelkezik. A teremtőtől kapott két ajándék (megteremtette a világot és feláldozta saját fiát) viszonozhatatlanságának és az ebből következő hatalmas, az emberi létezőre szakadó teher taglalása után Sebők kitért a mély típusú hit megrendülésére, az occhami filozófia alapgondolatára épülő nietzschei „Isten halott.”-kijelentésre mint egyfajta viszonzási kényszer alóli felszabadulásra. A mindent látó isteni tekintet eltűnése Sebők előadásában a modern kori múzeumok megjelenéséhez vezetett, és tulajdonképpen a jelenlegi művészet szakralizálódásához biztositott teret. Ehhez alkalmazta a ready-made kapcsán Duchamp Forrás című műalkotását, a művészek testnedvének vagy ürülékének felértékelődését, valamint az európai kultúrában döntő jelentőséggel bíró, vallási szituációk művészi újratermelődését. A budapesti esztéta izgalmas kultúrtörténeti áttekintése az ajándékozási szokásokból kiindulva (Kierkegaard szavaival élve) a hitbe ugrás modern kori lehetőségeinek taglalásával végződött.
bo.
Szerelmes Szabadka címmel rendeznek irodalmi estet június 11-én, csütörtökön 18 órától a Délvidék Házban. A rendezvény vendége Pap Éva írónő lesz, akit sokan a délvidéki magyarság egyik önkéntes nagyköveteként emlegetnek. Az est középpontjában a határon túli magyarság identitása, kulturális öröksége és a...
2026. JÚNIUS 5.
[ 14:18 ]
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó