Október 31-én Szabadkán elhunyt Gulyás József költő, a vajdasági magyar költészet magányos alakja.

Sokáig abban a hitben írt, hogy a költészet önmagában elegendő az élet megváltoztatásához. Később eljutott ahhoz a felismeréshez, hogy ott, ahol él, a "végeken", az élet azért olyan, amilyen, mert még az "órák is lekésik önmagukat", a létezés levegő után kapkod, a költő pedig egy sajátos "pokol"-látvánnyal a szemében él és ír. "Nincs több szín, szó, kifogytam, mint tűből a cérna, végetértem, az út hurokba rándul, ó fejetlen nap ..." – írja Az öngyilkos című versében, mintegy költői "szituációját" fogalmazva meg.

Őstehetségnek tartották, aki Bori Imre A vajdasági ég alatt (1960) című antológiájában mutatkozott be, versekkel és indulatosan megírt vallomással arról, hogy mit tart ő a költészetről, milyen szerepet szán a versnek,vagyis hogy mit vár el önmagától, mit tart saját versírása tétjének.

“Mondom, Gulyás József akkoriban már kész költő volt, ezenkívül keveset tudtam róla, azt azonban igen, hogy nehéz körülmények között élt Palics környékén. Meglepő, hogy most, két újabb könyvét forgatva, Gulyás régebbi verseire emlékszem, nem is konkrét versekre vagy verssorokra,hanem arra a benyomásra, amit akkoriban a versei tettek rám, arra voltaképpen, hogy már akkor a magányos, a magányába menekülő és onnan keményen ki-kiszóló költőt láttam, azt, aki mindent, ami körülveszi, részint az alanyiság, részint pedig a képviselet felől fejez ki, miközben nem tartják fogva sem az elvárások, sem a már, talán József Attila kivételével, befejezett életművek”, írta róla a költő 75. születésnapja alkalmából a Hídban Bányai János. “Gulyás nem követte az irodalomban és a költészetben éppen időszerűt, valamennyire kívül állt, kívül mindenképpen az irodalmi élet történésein, s ezt ő maga ‘mellékútnak’ veszi, kívülállását határozza meg, ám ennek a ‘mellékútnak’ és ‘mellékutasságnak’ viszonylag szigorú szabályai vannak. Nemcsak azt jelenti, hogy valaki kívül áll, sok mindenen kívül lehet állni, hanem azt is jelenti, hogy ott, ahol áll, stabilan áll, megáll a maga lábán, mert hisz az igazában, hisz abban, hogy lehetséges a 'gödrös földúton' is közlekedni, holott kétséges, hogy célba lehet-e érni. De hol van arra bizonyíték, hogy a „főút” célba visz? Gulyás sohasem lépett le a mellékútról, soha sem tért rá a főútra, mindvégig megmaradt annál a korai világélménynél, ami alapvetően alanyi lírájának forrásvidéke, de amely ugyanakkor nem fosztja meg a költőt a beleszólás, az odaszólás, még a káromlás jogától sem”, írta Bányai.

Megjelent kötetei: Csak ember vagyok (Forum, Újvidék 1959), Könyörgés magamhoz (Forum, Újvidék 1965), Vörös fagyöngy (Forum, Újvidék 1970), Pirossal, feketével (Forum, Újvidék 1972), A tenger küszöbén (Forum, Újvidék 1977), Csillagok és patkányok (Forum, Újvidék 1981), Vers-1980 (Szabadegyetem, Szabadka 1996). Összegyűjtött versei még az idén megjelennek a szabadkai Életjel gondozásában.