Magazin
Ha földobban sok szív és sok patkó...
Betűméret:             
Kellemes családi programot ígért a temerini Hunor Íjászegyesület és a frissen megalakult Rózsa Sándor Lovasklub mindazoknak, akik vasárnap délután a temerini vásártérre látogattak, és bizony nem is okoztak csalódást. Nagy létszámú közönség előtt – szerény becslések szerint is legalább négyszázan jöttek össze -- tarthatták meg első közös bemutatójukat, amely érdekes programokat tartalmazott mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. A közönség ízelítőt kapott íjászatból és lovas íjászatból, a bátrabbak karikás ostort pattogtattak, a gyerekek pedig kipróbálhattak egy régi játékot, a patkódobást. A feladat (egy földbe vert karóra rádobni minél több lópatkót) nem is bizonyult annyira egyszerűnek. A sok próbálkozó közül Morvai Edvin volt a legügyesebb, ő egy könyvet kapott jutalmul. Megtartották az I. Falusi Lóversenyt is. Hat ló és lovasa vágtázta körbe a vásárteret, akik közül Morvai Mihály ért elsőnek célba Kiara nevű lován.
Egy irigy áprilisi zápor ugyan jóval zárás előtt végett szeretett volna vetni a rendezvénynek, ám a kitartóbbak még maradtak, sőt, újabb látogatók is csatlakoztak hozzájuk, és nem is bánták meg. A Hunor tagjainak segítségével kipróbálhatták az íjakat, a lovasok pedig készséggel adták kölcsön paripáikat a lovagolni vágyóknak. A gyerekek körében a legnépszerűbb a lovas kocsi volt, amin többször is körbekerülhették a vásárteret, no meg egy nagysörényű póni, aki igencsak megdolgozott a vasárnap esti abrakért.
A rendezvény célja nem csupán szórakoztatás volt – önkéntes adományokat is gyűjtöttek Mijailović Márk gyógykezeltetésére. Az összejött több mint 56.000 dinár a temeriniek segítőkészségét bizonyítja, az összeget a szervezők már el is juttatták Márk családjának.
A Hunor Íjászegyesület és a Rózsa Sándor Lovasklub ez úton mond köszönetet a rendezvény védnökének, Gusztony András polgármesternek, valamint az összes támogatónak, melyek és akik név szerint: Temerini Újság, Temerini Rádió, Törteli Dísznövénykertészet, Vindulo Borház, TAKT, valamint Koperec Dániel és Szűcs Attila.
Csorba Rebeka
A rendőrség június 10-én összesen 262 közlekedési szabálysértést tárt fel a Dél-bácskai körzet területén. Az ellenőrzések során 25 járművezetőt és hét járművet vontak ki a forgalomból, hét személyt pedig őrizetbe vettek. A visszatartott személyek közül négyen alkoholos befolyásoltság alatt vezettek, ketten...
2026. JÚNIUS 11.
[ 16:02 ]
Az utóbbi időben egyre több olyan üzenet érkezik a szerbiai mobiltelefonokra, amelyben a feladók közlekedési szabálysértésre hivatkozva próbálják rávenni a címzetteket arra, hogy egy internetes linkre kattintsanak, majd ott befizessenek egy állítólagos pénzbírságot. A Belügyminisztérium figyelmeztetése szerint ezek az...
2026. JÚNIUS 11.
[ 9:45 ]
Négy személyt tartóztattak le Szerbiában egy olyan bűnszervezet felszámolása során, amely a gyanú szerint hamis bizonyítványok és diplomák előállításával foglalkozott. A szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására végrehajtott akcióban egy újvidéki középiskola vezető beosztású munkatársa is a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 12:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó