Magazin
Fotótrükkös strand EU-pénz végett
Betűméret:             
Számítógépes fotótrükkel varázsolt késszé - látszatra - egy 10 hektáros strandfürdőt egy polgármester Romániában, hogy igazolja bő fél milliárd forintnyi európai uniós pénz megfelelő elköltését.
Dorel Talpos elkészültnek jelentette a beruházást és hozzá kristálytiszta vizű medencében mosolygó úszókat, fürdőzőket csatolt fényképeken. Beszámolójában agyondicsérte a felújított fedett uszodát, a strand parkolóját, sportpályáit, tökélyre vitt szennyvízhálózatát és egyebeit.
A valóság: a strand meg sem nyílt, vízvezetékei még csak rá sincsenek kötve a kommunális rendszerre, öltözőinek kikiáltott épülete valójában egy omladozó csűr, amelyet újrameszeltek, illemhely pedig egy sincs a területen. Mindezt egy vizsgálat derítette ki, amely azért indult, mert a román idegenforgalmi minisztériumban gyanúsnak találták a fotókat. A ragyogó medence felett ugyanis vakítóbban szikrázónak sejtődött a napsütés, mint körötte, a víz pedig egyenesen karibian tündökölt.
A polgármester tagadja, hogy bármi helytelent tett volna - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
A rendőrség június 10-én összesen 262 közlekedési szabálysértést tárt fel a Dél-bácskai körzet területén. Az ellenőrzések során 25 járművezetőt és hét járművet vontak ki a forgalomból, hét személyt pedig őrizetbe vettek. A visszatartott személyek közül négyen alkoholos befolyásoltság alatt vezettek, ketten...
2026. JÚNIUS 11.
[ 16:02 ]
Az utóbbi időben egyre több olyan üzenet érkezik a szerbiai mobiltelefonokra, amelyben a feladók közlekedési szabálysértésre hivatkozva próbálják rávenni a címzetteket arra, hogy egy internetes linkre kattintsanak, majd ott befizessenek egy állítólagos pénzbírságot. A Belügyminisztérium figyelmeztetése szerint ezek az...
2026. JÚNIUS 11.
[ 9:45 ]
Négy személyt tartóztattak le Szerbiában egy olyan bűnszervezet felszámolása során, amely a gyanú szerint hamis bizonyítványok és diplomák előállításával foglalkozott. A szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására végrehajtott akcióban egy újvidéki középiskola vezető beosztású munkatársa is a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 12:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó