Magazin
Jótékonysági est az MTTK-n
Betűméret:             

Ma este tartották jótékonysági koncertjüket a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói. Az esten befolyt összeget a nemrégiben szívátültetésen átesett Ferenc Lajosnak ajánlották fel, ezzel is hozzájárulva a továbbiakban szükséges gyógykezelésekhez.

A rendezvénnyel párhuzamosan a szabadkai Műszaki Főiskola is gyűjtést szervezett Ferenc Lajos részére a saját hallgatóik köreiben.

A rendezvényt dr. Czékus Géza dékánhelyettes nyitotta meg, köszöntőjében kifejezte abbéli örömét, hogy sokan megjelentek az eseményen és egy nemes cél mögé álltak. Mint elmondta, az utóbbi években a kar Hallgatói Önkormányzata egyre aktívabb és egyre több jótékonysági programot szerveznek, igyekeznek megtenni, amit csak tudnak. Kiemelte, ez a hozzáállás a képzést is tükrözi, amelynek nem titkolt célja, hogy humánus és segítőkész embereket neveljen.

A koncertet a kar nemrégiben alakult MTTK Bandje és Hallgatói Önkormányzata szervezte, Nagykanász Viola, a dékáni hivatal vezetőjének közreműködésével.

A rendezvényen a házigazdák mellett felléptek még a Svetozar Marković Gimnázium tanulói egy verses összeállítással, a Phrenia és a Contradictions zenekarok, valamint Borsos Dóra, a Belgrádi Zeneakadémia Jazz-ének szakának másodéves hallgatója és az Arany Páva díjas Török Noémi, aki jelenleg a Szabadkai Zeneiskola etnomuzikológia szakán tanul, valamint közreműködött még Zsiga Pál, a Szabadkai Zeneiskola tanára, a Garden Quartett tagja.

Csóka Szabolcs, az MTTK hallgatója, a rendezvény egyik szervezője elárulta, hogy a vendégfellépők megválasztásakor igyekeztek arra törekedni, hogy a Vajdaság több településéről is érkezzenek előadók, valamint próbáltak a középiskolás korosztályt is bevonni ebbe a kezdeményezésbe. Hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is szerveznek majd hasonló jellegű rendezvényeket.

Huszka Lilla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább. A Skype-ról a Teamsre való váltás ingyenes a felhasználók számára, és nem igényli a fiók hitelesítő adatainak...
2025. MÁJUS 5.
[ 8:38 ]
A napokban megkezdődik a regisztráció a bajai Halászléfőző Népünnepélyre, amelyet idén július 10. és 12. között rendeznek meg - közölte a polgármester az MTI-vel. Bari Bernadett hangsúlyozta, az idei Bajai Halfőző Fesztivál két különálló programrésszel valósul meg, hiszen a hagyományos halfőző népünnepély,...
2025. MÁJUS 5.
[ 7:33 ]
A brazil rendőrség pokolgépes merényletet hiúsított meg Lady Gaga amerikai popénekesnő több mint kétmillió látogatót vonzó, a Rio de Janeiro-i Copacabana strandon megrendezett szombati koncertje ellen – közölték vasárnap a dél-amerikai ország hatóságai. Rio de Janeiro állam rendőrsége szerint a merénylet hátterében...
2025. MÁJUS 4.
[ 18:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó