Magazin
Babverseny volt Temerinben
Betűméret:             

Nem kevesebb mint 170 csapat nevezett be a temerini Idegenforgalmi szervezet által ma megtartott babversenyre. Már a rendezvény előestéjén számos együttes lépett színpadra. Bemutatkozott a szőregi Čupavci, a temerini dr. Funkenstein, valamint Kiki Lesendrić és a Piloti. A koncertet követően egészen hajnalig az AS FM rádió lemezlovasai szórakoztatták a vásátérre látogatókat.

A mai versenyre beneveztek a vállalatok, intézmények, pártok képviselői, de a baráti társaságok, vállalkozók is. A fesztivált Dejan Bradaš, a községi tanács művelődési tárcavezetője nyitotta meg.

A babételek négy órán át rotyogtak a bográcsokban, ezt kétórás zsűrizés követte, majd az eredményhirdetés, valamint a díjkiosztó. A babfesztivál keretében 3000 adag babétel került kiosztásra. A megmozdulás jótékonysági jellegű volt, az önkéntes adományokat a temerini állatkert, valamint a temerini gyermekeket felkaroló egyesület számára gyűjtötték a szervezők. Azok sem unatkoztak, akik szórakozás céljából látogattak ki a vásártérre, hiszen számos egyéb látnivaló is akadt. Jelen voltak a kézművesek, virágkötők, cukrászok, a legbátrabbak pedig felderítő játékokban vehettek részt. A színpadon kultúregyesületek mutatkoztak be, utána pedig a Garavi Sokak és a Temerinski Biseri együttesek koncertjét élvezhette a közönség.

Ádám Csilla

A pénzügyőrök és a vámosok közös akciójaként két tonna marihuánát foglaltak le, és két személyt letartóztattak Belgrád területén. Letartóztatták M. S.-t és I. I.-t, mivel megalapozott a gyanú, hogy elkövették a kábítószerek jogosulatlan előállítása és forgalomba hozatala bűncselekményét, amikor 50 kilogramm...
2025. AUGUSZTUS 19.
[ 22:30 ]
Budapesten járva a város felfedezése a Duna vizéről szinte kötelező élmény. Az esti fényekben ragyogó nevezetességek csodásan tükröződnek a folyón, olyan egyedi hangulatot teremtve, amelyet szárazföldről egyszerűen nem lehet megtapasztalni. Egy különleges hajóút vagy sétahajózás felejthetetlen dimenziót ad az...
2025. AUGUSZTUS 19.
[ 15:19 ]
Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn. A ritka jelenség megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, szabad szemmel is tökéletesen látható lesz - írták. A közlemény szerint hajnali...
2025. AUGUSZTUS 18.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó