Magazin
Kővel dobálták meg a szerb turistákat szállító buszt Görögországban – hárman megsérültek
Betűméret:             

Görögországban, az Egnatia autópályán, a Szaloniki–Veria régi útra vezető kijárat előtt kövekkel dobálták meg azt a buszt, amely 38 szerb turistát szállított – számolt be a Voria hírportálra hivatkozva a 021.rs.

A rendőrségi jelentés szerint négy, feltehetően fiatalkorú személy hajtotta végre a támadást. A busz egyik ablakát betörték, ennek következtében hárman megsérültek. A 64 éves másodsofőrt könnyebb sérülésekkel kórházba szállították, ahonnan az elsősegélynyújtás után hazaengedték. Két utas szintén könnyebb sérüléseket szenvedett, de ők nem kértek kórházi ellátást.

A helyi rendőrség két személyt előállított, azonban bizonyíték hiányában szabadon engedték őket. Az ügyben tovább folyik a nyomozás.

A Kruševac melletti Konjuh faluban öt tonna marihuánát foglaltak le, és két személyt őrizetbe vettek – jelentette be Ivica Dačić belügyminiszter. Miután a helyszínre érkezett, Dačić hangsúlyozta: ez a legnagyobb kábítószer-fogás eddig Szerbiában, a lefoglalt drog értékét pedig hét és tízmillió euró közé...
2026. JANUÁR 29.
[ 20:29 ]
Az inđijai rendőrség letartóztatta S. V.-t (27) és J. J.-t (28), akiket azzal gyanúsítanak, hogy négy, a település környékén található hétvégi házból főként műszaki cikkeket és szerszámokat loptak el, összesen mintegy 650 ezer dinár értékben. A gyanú szerint az elmúlt időszakban a tulajdonosok távollétét...
2026. JANUÁR 29.
[ 17:06 ]
A 2027-es belgrádi világkiállítás kabaláinak neve Rastko és Milica lesz – jelentette be ma Danilo Jerinić, az Expo 2027 Belgrád igazgatója. Az ünnepélyes névadó ceremónián elmondta: a javasolt kabalanevekre mintegy 100 ezer szavazat érkezett. Szeptemberben három névpár maradt versenyben a döntőben: Rastko és Milica,...
2026. JANUÁR 29.
[ 13:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó