Magyarország
Orbán Viktor: nem jóléti állam, hanem munka alapú társadalom épül
Betűméret:             
A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán angolul elmondott felszólalása után nyilatkozott a rendezvényre akkreditált magyar újságíróknak.
"Fel kell készíteni közösségeinket a jövőre. Félreértés az, hogy a válság elhárítása után folytatódhat az az európai élet, ami azelőtt volt. A válság után semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, és nekünk abban a jövőben kell helytállnunk. Erre biztatom az EPP minden tagszervezetét" - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, mit takar a kongresszusi beszéde elején tett kijelentése, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel válságot kezelni, amelyek a válságot okozták. Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát.
"A másik az, hogy minden államnak el kell végeznie a jóléti állam korrekcióját. Nyugaton nehezebb, mert ott fölépült jóléti államok vannak, Közép-Európában nem olyan nehéz, mert nem épült fel jóléti állam. Mi a posztkommunizmus gazdasági rendszerének romjai és félig kész épületei közt botladozunk, de itt nincs jóléti állam. A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki" - magyarázta a miniszterelnök.
Hozzátette, a munka alapú társadalom kialakítását célozza a munkát terhelő adók csökkentése, az adózás súlypontjának áthelyezése a forgalmi adókra, a méltányos közteherviselés megvalósítása.
"Megvan a munka alapú gazdaságnak a társadalmi rendszere, amit Magyarországon fölépítettünk, meglátjuk, sikeres lesz-e. Ez egy folyamatos küzdelem, egyáltalán nincs dicsőséggel kikövezve az utunk, vitákon és kétségeken keresztül vezet, nem egy promenád, ahol az ember a legjobb ruhájában fölvonul" - mondta Orbán Viktor.
Újságírói kérdésre előadása egy másik gondolatát is kifejtette, miszerint a helyes gazdaságpolitikák megvalósítását nem lehet technokratákra bízni. "Csak a józan ész, a gazdasági racionalitás nem lesz elég. Európának be kell látnia, hogy a versenytársai használnak lelki felhajtóerőket is, spirituális, ha úgy tetszik vallási felhajtó erőket, lelkileg jobb állapotban vannak, mint mi vagyunk. Ezért a józan ész mellé az Emeljük fel a szívünket is oda kell tenni - ez a kettő együtt újíthatja meg Európát, és erről bátran kell beszélni, mert ha mi, kereszténydemokraták nem beszélünk róla, a liberálisok, meg a szocialisták biztosan nem fognak" - összegezte Orbán Viktor.
A héten korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot nyújt be Görög Márta igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek, hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós támogatásokhoz - közölték hétfőn a kormány Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a tervezett előterjesztés többek között az igazságszolgáltatás...
2026. JÚNIUS 8.
[ 10:49 ]
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel. A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó