Magyarország
Amnesty: Magyarországon átlagosan 17 százalékkal keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak
Betűméret:             

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés átláthatóságának megteremtésével lépéseket tegyenek a nemek közötti bérszakadék felszámolására.

Hozzátették, az uniós jogszabály magyar jogba történő átültetésének határideje vasárnap lejár.

Az új kormány illetékesei azt közölték az Amnesty Magyarországgal, hogy a korábbi Nemzetgazdasági Minisztérium nem kért haladékot az ügyben, így ha az országvezetés hamarosan nem implementálja a szabályrendszert, kötelezettségszegési eljárásra számíthat – közölte a civil szervezet.

A közlemény szerint Magyarországon átlagosan 17 százalékkal keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak, ez havonta mintegy 130 ezer, évente pedig csaknem 1,5 millió forint veszteséget jelent számukra.

Az irányelv bevezetése az Amnesty Magyarország szerint azért létfontosságú, „hogy a női munkavállalók ne csak arról tudhassanak, ha kevesebbet keresnek, mint a velük azonos vagy azonos értékű pozícióban dolgozó férfi munkatársuk, de a munkahelyüknek kötelessége is legyen felszámolni a jogsértő helyzetet.”

Módosított pénzügyi beszámolót tett közzé a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a 2026-os országgyűlési választási kampány kiadásairól. A pénteken megjelent Hivatalos Értesítő szerint a pártszövetség összesen 1.695.614.680 forintot fordított a választásra, ami csaknem 184 millió forinttal haladja meg a...
2026. JÚLIUS 18.
[ 15:47 ]
Miközben a magyar emberek egyre többet fizetnek a benzinkutakon, Kapitány István százmilliókkal gazdagodik – írta a Fidesz-frakció szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében, a benzinárstop újbóli bevezetését sürgetve. Kiemelték, hogy a Fidesz-kormány alatt a legolcsóbb volt az üzemanyag a régióban, most viszont...
2026. JÚLIUS 18.
[ 14:17 ]
A választójog korhatárának 16 évre csökkentését támogatná Magyar Péter miniszterelnök. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, meggyőződése, hogy a mai 18 év alattiak többsége már kellően felkészült és tájékozott ahhoz, hogy részt vegyen a közügyek alakításában. A kormányfő a...
2026. JÚLIUS 18.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó