Alkotmányban rögzítették a választási regisztrációt
Betűméret:
A magyar parlament az alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását.A kormánypárti támogatással - 262 igen szavazattal, 84 ellenében - meghozott döntés alapján a magyarországi lakóhellyel rendelkező választók személyesen vagy elektronikus úton, az internetes ügyfélkapun, a határon túl élő állampolgárok levélben vagy elektronikus úton kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a parlamenti választást megelőző 15. napig.
A Fidesz eredeti javaslatával szemben az alaptörvény így nem egyszerűen lehetővé teszi az előzetes regisztráció bevezetését, hanem rögzíti, hogy a választójog csak feliratkozás után gyakorolható, és a névjegyzékbevétel alapvető szabályait is tartalmazza. Az erről szóló módosításokat két héttel ezelőtt az alkotmányügyi bizottság indítványára fogadta el a Ház.
A névjegyzéket minden országgyűlési választás előtt meg kell majd újítani, kivéve, ha a voksolást a parlament feloszlása vagy feloszlatása miatt tartják.
A kormánypártok választási eljárási törvényjavaslata a Magyarországon élőknek is lehetőséget adna a levélben történő regisztrációra - igaz, csak két hétig, a választást megelőző év szeptemberében -, ám az alkotmánymódosításban ez nem szerepel.
A Fidesz ezt Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének aggályaival magyarázta. Rogán Antal frakcióvezető ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jelenleg a parlament előtt fekvő eljárási törvény mégis tartalmazzon majd olyan rendelkezést, amely alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők is regisztrálhatnának levélben a szavazásra.
A feliratkozás szabályainak alaptörvénybe foglalása azért lényeges, mert a kormánypártok korábban jelezték: előzetes normakontrollt kérnek az Alkotmánybíróságtól az új választási eljárási törvényről.
A záróvitában az MSZP, a Jobbik és az LMP is bírálta az előzetes regisztráció bevezetését, azt hangsúlyozva, hogy szükségtelenül korlátozza a választójog gyakorlását.
Az eredmény kihirdetésekor LMP-s képviselők az ülésterem felső páholyából több köteg kék színű cetlit szórtak tiltakozásul a kormánypárti padsorokra, utalva az 1947-es kékcédulás választáson történt csalásokra. Az elnöklő Balczó Zoltán ezután felszólította az LMP politikusait, hogy "ha nem láncolták magukat oda", akkor hagyják el a karzatot és foglalják el helyüket.
Wittner Mária fideszes képviselő ügyrendi felszólalásában azt mondta: hatéves képviselői pályafutása alatt "ilyen botrányos dolog még nem történt" a Házban, és vizsgálatot sürgetett.
Az Országgyűlés másodszor módosította az év eleje óta hatályos alaptörvényt: júniusban azt deklarálták, hogy az alkotmányhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések is alaptörvény-erejűek, valamint eltörölték a nemzeti bank és a bankfelügyelet összevonását engedélyező rendelkezést. (MTI)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke hallatlannak és érthetetlennek tartja, hogy miért nem kapott engedélyt, hogy országgyűlési képviselőként megtekinthesse, milyen körülmények között tartják fogva Hankó Balázs és Seszták Miklós korábbi minisztereket és Varga-Bajusz Veronika korábbi...
2026. NOVEMBER 6.
[ 14:37 ]
Az ügynökakták nyilvánosságával kapcsolatban kialakult helyzet politikai felelőseinek megnevezését követelte Szűcs Gábor, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.
A politikus a Miniszterelnökség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón "tiszás ügynökbotrányról" beszélt, és...
2026. NOVEMBER 6.
[ 14:34 ]
Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon azt a hibát, amely miatt 164 megfigyelt személy, köztük Lezsák Sándor neve is a hálózati személyek között szerepelt, mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. Cseh Gergő Bendegúz minden érintettől elnézést kért. A levéltár folyamatosan...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:11 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

