Média
Innovációs Média Díjat nyert az M1 csatorna
Betűméret:             

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) M1 csatornája kapta a Magyar Innovációs Szövetség 2016. évi Innovációs Média Díját, amelyet a szervezet közgyűlésén, csütörtökön Budapesten adtak át. A díjat Szabó Gábor, a szövetség elnöke adta át Gyukity Istvánnak, az M1 igazgató-helyettesének.

Pakucs János, a szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta: a díjat 12 évvel ezelőtt alapították, az elismerést most rendhagyó módon intézménynek ítélte oda a szövetség elnöksége.

Gyukity István kiemelte: a csatornaigazgatóság nemcsak az M1 aktuális csatornát, a televíziót foglalja magába, hanem az elmúlt években lezajlott integrációval a rádiós és a hírügynökségi hírszolgáltatást, az MTI munkáját is.

Azok a témák, amelyekkel az M1 foglalkozik, több platformon is megjelennek, az MTI-n keresztül a teljes magyar sajtóban, a rádióban, és az M1 több mint 12 órás hírműsor-folyamában - tette hozzá, majd az M1 csatornaigazgatóság több mint 300 munkatársa nevében mondott köszönetet az elismerésért.

Október 14-én, szerdán jelenik meg a Képes Ifjúság legújabb száma, amelyben a művészet, az irodalom, az egyetemi élet és a zene egyaránt helyet kap. A címlapot ezúttal Karan Szofia alkotása díszíti, akivel A művészet mindig közel állt hozzám című írásban ismerkedhetnek meg az olvasók. A friss lapszámban az egyetemi...
2026. OKTÓBER 12.
[ 17:02 ]
Az alapellátás megerősítése kiemelt cél – interjú Dr. Úri Emesével, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltjével Lépésről lépésre a fejlődés útján – interjú Dr. Apró Arnolddal, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltjével A...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:11 ]
A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsa pénteki ülésén nem hozott döntést az Informer, a Prva, a B92 és a K1 televízió ellen benyújtott panaszokról. Az Informer televízióval kapcsolatban Rodoljub Šabić, a REM tanácsának tagja, valamint Zoran Gavrilović, a BIRODI képviselője nyújtott be...
2026. OKTÓBER 9.
[ 21:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó