A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Között
Betűméret:
A történet 1980 nyarán veszi kezdetét, amikor az emigráns sorsot választó, négytagú Kocsis család hajónyi Chevrolet-val hazalátogat a bácskai kisvárosba (Zentára?), hogy részt vegyen a sátoros ünnepnek számító lakodalomban. Erre napra pontosan három hónappal a „partizán király” halálát követően kerül sor, kinek kommunistái – ahogy a családfő nem csak némi alkohol hatása alatt nem mulasztja el megjegyezni – „tönkretették az életét”. És innentől kezdve a regényben elválaszthatatlanul egybekapcsolódnak a nagy történelem és a kisemberi sorsok. Időben hátra és előre tekintve. Olvashatunk többek között az 1944/45-ös magyar (nem csak magyar) ellenes megtorlásokról, a Petőfi-brigádként ismert partizánalakulatról, melyben „ágyútölteléknek szánták” a magyarokat, akik még fegyvert sem kaptak, a kulákozásról és az ezzel járó bajusztépésekről, illetve a kollektivizálás parancsát megtagadók bebörtönzéséről (erre a nagypapi sorsa a példa), a magánvagyon kisajátításáról, de ennél is hangsúlyosabb helyet kapnak a legújabb, az 1990-es évektől történtek, a növekvő létbizonytalanság, a nyomor, a dinár világrekord méretű devalvációja, s természetesen a balkáni horror-show borzalmai.
Ez utóbbiak már egybeesnek a regénycselekmény idejével, s mint ilyenek döntő szerepet kapnak a család sorsának alakulásában, amely sokkal inkább problémás, mint ahogy a nyugalom és béke oázisának tartott Svájcban gondolnánk. Egyfelől értesülnek a család otthoni tagjainak katonai behívásokat elkerülendő eszkiválásokról, majd erőszakkal történő harctérre hurcolásukról, amit még inkább testközelbe hoznak a vendéglőt bérlő Kocsisék számára a náluk dolgozó szerb és horvát személyzet közötti konfliktusok, illetve a főszereplő, Ildi és a Boszniából menekült fiú, Dalibor szerelmének ellehetetlenülése. Másfelől pedig annak felismerése, hogy a svájci „rendesség, jólneveltség, fegyelmezettség, udvariasság csak maszk, méghozzá áthatolhatatlan”, ami alól olykor feltör a magukat konszolidált polgároknak tartók valódi, rejtett énje. Amint ezt a kiszolgálást végző Ildi és húga, Bori, munkájuk végzése közben feltett kérdések és kommentárok alapján tapasztalja, de kénytelen tűrni, s ami az illemhelyben történt incidensben – valaki ürülékkel keni be a helységet, így adva tudtukra, hogy „szaros külföldi”-eknek tartja őket – kulminál. És ami Ildit arra készteti, hogy lázadjon szülei meghunyászkodása miatt,, sőt szakítson velük, akik szerint – ahogy az anya fogalmazza meg – számukra, kiknek „itt még nincsen emberi sorsunk”, annak érdekében, hogy be- és elfogadják őket, egyetlen lehetőség kínálkozik, dolgozni és hallgatni, mert ha nem dolgozol, s ha nem „tetteted magad süketnek és hülyének”, nincs esélyed. Ildinek a szótlanul elviselendő kiszolgáltatottság ellen történő lázadására utal az egyszerre dokumentum és személyes vallomás értékű, hol emberien megrázó, hol líraian ellágyuló (fordító: Blaschtik Éva), a közelmúlt történelmi és emberi vonatkozásában eddig (íróinkat megelőzve!) páratlanul erőteljes, szókimondóan őszinte (sem a svájci, sem a bácskai viselkedést nem eszményítő, bár ez utóbbit némileg elnézően, szeretettel ábrázoló) regény fölröppenő galambokat idéző metaforikus címe.
Ahogy a kötet magyarországi kritikai fogadtatása utal rá, Ildi története, miközben a bácskai és a svájci kisvilág kemény konfliktusa zajlik, háttérben a balkáni mizériával (ennek több szívbemarkolóan személyes epizódja található a regényben) többek között egy fiatal lány öneszméléséről szól. Ami kétségtelenül igaz, ugyanakkor érdekes felfigyelni arra, hogy ez a kritika, amely pontosan érzi és értékeli Ildi joggal megalázásként átélt helyzetének hiteles, találó lélektani ábrázolását, milyen mértékben érzéketlen maradt a balkáni horror-show-val szemben. Szinte csak tudomást vesz róla, anélkül, hogy érezné ennek tragikumát. Persze lehet, hogy ehhez személyes élmény kell, s nem elég az olvasói figyelem.
Végezetül kedvcsinálásként a megérdemelt olvasáshoz idézzek egy részletet, talán az egész mű legszebb, balladai mélységű epizódját, azt, amikor a katonai rendőrség elfogja a háborús behívó elől bujkáló Bélát, Ildi unokatestvérét, amire az anyja, saját fájdalmát enyhítendő, régi katonadalt dúdol: Engem hívnak Fábián Pistának, el akarnak vinni katonának. Göndör hajam le akarják vágni, avval kell a császárt kiszolgálni. Engem hívnak Fábián Pistának, el akarnak vinni katonának. Göndör hajam nem hagyom levágni, nem fogom a császárt kiszolgálni.
Azt mondtam, olvasói kedvcsinálásnak szánom ezt a kis epizódot, ám gyorsan rá kellett ébrednem, csupán merő vágy, hiszen Melinda Nadj Abonyi kiváló könyve, ahogy sok-sok más jó és jobb kötet, a mi olvasóink számára, lévén hogy könyvterjesztésünk két évtizede kimúlt, elérhetetlen marad.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
