Sport
KÉZILABDA: Magabiztos svéd bemutatkozás Magyarkanizsán
Betűméret:             

Tízgólos győzelemmel rajtolt a VII. OTP Bank Kanizsa Kupa nemzetközi férfi kézilabdatornán a hétszeres, sorozatban háromszoros svéd bajnokcsapat, a Kristianstad. Ellenfele a torna másik újonca, a Dragan Đukić irányította Székelyudvarhelyi KC gárdája volt. A Bajnokok Ligájában szereplő skandinávok semmit sem bíztak a véletlenre, nagy vehemenciával küzdöttek a most épülő, újoncokkal teletűzdelt román csapat ellen, és meggyőző fölénnyel nyerték a találkozót.

A mérkőzést megelőzően két tornán kívüli párharcot is láthatott a magyarkanizsai sportcsarnok közönsége. Az első összecsapáson a horvát Nexe 33:24-re verte a török Nilüfer Bursa gárdáját, majd a belgrádi Partizan nyert 34:30 arányban a magyar második liga bajnoka, az Algyő ellen.

A két bemutató mérkőzés után tartották meg a torna ünnepélyes megnyitóját. A felvonult csapatokat,a szakvezetőket és a szurkolókat a szerb nemzeti himnusz elhangzása után elsőként Dukai Ferenc, a szervezőbizottság elnöke köszöntötte. Magyarkanizsa önkormányzata és polgárainak nevében Miloš Kravić, a községi képviselő testület elnöke kívánt sportszerű küzdelmeket és kellemes magyarkanizsai tartózkodást a torna résztvevőinek, majd a tartományi kormány nevében Nyilas Mihály kormányalelnök kívánt nagyszerű mérkőzéseket, jó felkészülést és további sikeres szereplést nekik hazájuk bajnokságában, illetve az európai kézilabda porondon.

A megnyitón résztvevők ezt követően egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Pióker Sándor emlékének. A szegediek népszerű Piki bácsija minden mérkőzésére elkísérte a MOL-Pick Szeged gárdáját, az idei magyarkanizsai tornán azonban már nem szurkolhat kedvenc csapatának.

A megnyitó végén a szervezők köszönőlevelet adtak át néhány médiaháznak a magyarkanizsai nemzetközi torna során eddig kifejtett tevékenységükért.

A torna programján szombaton déltől helybeli utánpótlás csapatok bemutató mérkőzései szerepelnek. A kupaküzdelmek 18 órakor folytatódnak. Elsőként a B csoportban a Kristianstad–Nilüfer Bursa mérkőzésre kerül sor, 20 órakor pedig kezdődik az A csoport rangadója, a MOL-Pick Szeged–Nexe összecsapás.

Bödő Sándor

Harry Kane 2026 aranylabdása - illusztráció
2026. OKTÓBER 27.
[ 8:11 ]
Ma este kiderül, kié lesz az Aranylabda - illusztráció
2026. OKTÓBER 26.
[ 11:11 ]
A Ferencváros 4–1-re legyőzte a portugál másodosztályban szereplő Torreense együttesét a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, csütörtök este, hazai pályán. A zöld-fehérek a kezdeti nehézségek után egyre hatékonyabban futballoztak, és végül fölényes győzelmet arattak. Borbély Balázs, a...
2026. OKTÓBER 23.
[ 8:35 ]
A legutóbbi két kiírásban győztes, két forduló után éllovas Paris Saint-Germain a hozzá hasonlóan pontveszteség nélkül álló, második helyezett Barcelonát fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik körének rangadóján, írja az MTI. A PSG kezdésnek a Slovan Bratislavát lépte le 6-1-re, majd a jó...
2026. OKTÓBER 19.
[ 11:08 ]
Világbajnoki ezüstérmet nyert a magyarkanizsai Újhelyi Evelin a 23 éven aluli birkózók Las Vegasban zajló világbajnokságán, a női 76 kilogrammos súlycsoportban. Ezzel a szerbiai női birkózás eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét érte el. A szerbiai válogatott versenyzője a negyeddöntőben fölényesen, 12:2-re győzte le az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó