Sport
KÉZILABDA: A MOL-Pick Szeged nyerte a Kanizsa Kupát
Betűméret:             
A VII. OTP Bank Kanizsa Kupa nemzetközi férfi kézilabdatornán a tavalyi évhez hasonlóan a MOL-Pick Szeged csapata diadalmaskodott. A Tisza-parti fiúk a vasárnap délutáni döntőben magabiztos játékkal 34:28 (17:14) arányú győzelmet arattak a Bajnokok Ligájában velük egyazon csoportban küzdő svéd Kristianstad gárdája ellen.

Nehezen indult be a szegedi gépezet, hisz az első félidő derekáig leginkább az ellenfélnél volt az előny vagy döntetlenre állt a mérkőzés, a Pick csak a 15. percben tudta először átvenni a vezetést. A MOL-Pick Szeged csapatát igen nagy hangerővel, dobokkal, dudákkal, sípokkal, zászlókkal felszerelt szurkológárda biztatta, ami végül a javuló játékkal együtt meghozta a remélt és várt sikert. A meccs előtt a szegedi szurkolók biztos győzelmet vártak kedvenceiktől, noha tudták, hogy a skandinávok nem adják olcsón a bőrüket, de mivel egy korábbi tornán már legyőzték őket, a szurkolóknak csakis a győzelem jöhetett számításba.

A kupa ismételt elhódítása után Marko Krivokapić, a szegediek segédedzője úgy értékelte, hogy jó felkészülési torna volt a magyarkanizsai, ahol be tudták járatni a csapatot, az új játékosoknak pedig sokat segített a beilleszkedésben, ami azért is fontos, mert egy hét múlva kezdődik a magyar bajnokság, két hét múlva pedig a Bajnokok Ligája. Otthon a Szeged a bajnoki titulust vagy a kupát, de ha lehet, mindkettőt szeretné elnyerni, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb négybe jutás a célja, ami egyáltalán nem lesz könnyű feladat Juan Carlos Pastor csapatának.

A harmadik helyért folyó mérkőzésen a szegediek korábbi edzője, Dragan Đukić vezette székelyudvarhelyi csapat némi meglepetésre 33:31-re legyőzte az esélyesebbnek vélt és tapasztaltabb Nexe együttesét, amivel a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az ötödik helyért a belgrádi Partizan és a török Nilüfer Belediyespor küzdött meg. Az igen kiegyenlített mérkőzésen a 60 perc alatt 26:26-os döntetlen született, és csak a hétméteresek második köre hozta meg a Nilüfer 31:30 arányú minimális győzelmét, ami a török csapatot juttatta az ötödik helyre.

A VII. OTP Bank Kanizsa Kupa legjobb góllövője a román Andrei Mihalcea lett. Az edzők szavazatai alapján a legjobb kapusnak a horvát Kristian Pilipovićot, a legjobb játékosnak pedig a svéd Albin Lagergrent nyilvánították.

A torna impozáns vándorserlege újabb egy esztendőre a MOL-Pick Szeged vitrinjébe került. A díjakat és serlegeket magyarkanizsai közéleti személyiségek és sportvezetők illetve a Vajdasági Kézilabda Szövetség közgyűlésének elnöke és az OTP Bank szabadkai kirendeltségének vezetője adták át.

Dukai Ferenc, a szervezőbizottság elnöke rövid értékelőjében elégedettségének adott hangot a látott mérkőzések kapcsán. Úgy véli, a kisebb csapatok is lassan felnőnek, a mezőny egyre kiegyensúlyozottabb lesz, ami nagyon jót tesz a kézilabdasportnak. Köszönetet mondott a csapatoknak, az edzőknek és a szurkolóknak valamint a segítőknek, támogatóknak és szponzoroknak is, akik lehetővé tették ennek a színvonalas sporteseménynek a megszervezését. Elismerően szólt a szervező csapatban vele dolgozókról, akik éjt nappallá téve munkálkodtak azon, hogy a résztvevő csapatok semmiben se szenvedjenek hiányt, hogy a torna zökkenők nélkül bonyolódhasson le.

Engedtessék meg, hogy utóbbit jómagam is megerősítsem, hiszen a szervezők nekünk, újságíróknak is megadtak mindent, hogy munkánkat minél gyorsabban és minél pontosabban végezhessünk. Kaptuk a jegyzőkönyveket, a torna weboldalán szinte perceken belül fenn voltak a legfrissebb információk, az alig negyed órája készült fotók. A Dukai-csapat úgy működött, mint egy olajozott gépezet, öröm volt ott lenni és velük dolgozni.

Bödő Sándor

Harry Kane 2026 aranylabdása - illusztráció
2026. OKTÓBER 27.
[ 8:11 ]
Ma este kiderül, kié lesz az Aranylabda - illusztráció
2026. OKTÓBER 26.
[ 11:11 ]
A Ferencváros 4–1-re legyőzte a portugál másodosztályban szereplő Torreense együttesét a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, csütörtök este, hazai pályán. A zöld-fehérek a kezdeti nehézségek után egyre hatékonyabban futballoztak, és végül fölényes győzelmet arattak. Borbély Balázs, a...
2026. OKTÓBER 23.
[ 8:35 ]
A legutóbbi két kiírásban győztes, két forduló után éllovas Paris Saint-Germain a hozzá hasonlóan pontveszteség nélkül álló, második helyezett Barcelonát fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik körének rangadóján, írja az MTI. A PSG kezdésnek a Slovan Bratislavát lépte le 6-1-re, majd a jó...
2026. OKTÓBER 19.
[ 11:08 ]
Világbajnoki ezüstérmet nyert a magyarkanizsai Újhelyi Evelin a 23 éven aluli birkózók Las Vegasban zajló világbajnokságán, a női 76 kilogrammos súlycsoportban. Ezzel a szerbiai női birkózás eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét érte el. A szerbiai válogatott versenyzője a negyeddöntőben fölényesen, 12:2-re győzte le az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó