Szerbia
Belgrádban tárgyal az IMF-küldöttség
A szerb jegybanktörvény a központi téma a találkozókon
Betűméret:             
Az augusztusban elfogadott szerb jegybanktörvényről és a szerb makrogazdasági kilátásokról kezdett hétfőn tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja Belgrádban. Az IMF szerint a törvény aggodalomra ad okot, mivel az súlyosan fenyegeti a központi bank függetlenségét.
Augusztus eleje óta a szerb központi banknak új vezetője van, miután a belgrádi parlament Jorgovanka Tabaković közgazdászt, a kormánykoalíció egyik parlamenti képviselőjét választotta meg a Szerb Nemzeti Bank elnökének.
Dejan Šoškić, a jegybank előző vezetője július végén mondott le, tiltakozva a jegybanktörvényt módosító tervezet ellen, amely szerinte csorbítja a központi bank függetlenségét. A szerb parlament ezután augusztus elején módosította a jegybanktörvényt. Eszerint ezentúl a parlament nevezheti ki a központi bank teljes vezetőségét, és a bankhoz parlament választotta felügyelőbizottságot delegálnak.
Az IMF küldöttsége pénteken utazik el Belgrádból. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerbiai képviselője, Bogdan Lossovolik által hétfőn kiadott közlemény szerint a megbeszélések napirendjén nem szerepel az év elején befagyasztott hitel kérdése. A súlyos gazdasági problémákkal küszködő Szerbia tavaly októberben 1,1 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az IMF 2012 februári felülvizsgálata után úgy döntött, hogy befagyasztja a hitel folyósítását, mert megítélése szerint a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel. (MTI)
Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó