Szerbia
Vučić nagyobb támogatási csomagot jelentett be a nyugdíjasoknak
Betűméret:             

Nagyobb összegű, a nyugdíjasok életszínvonalát rövid és hosszabb távon is javító támogatási csomagot készít elő az állam, amelynek részleteit várhatóan június 27-én vagy 28-án, a Szerb Haladó Párt belgrádi nagygyűlésén ismertetik – jelentette be Aleksandar Vučić szerb elnök a Nyugdíjasok Egyesült Pártjának (PUPS) választási közgyűlésén.

Vučić hangsúlyozta, hogy nem egyszeri, 1000 vagy 2000 dináros támogatásról van szó, hanem ennél lényegesen nagyobb összegekről, amelyek szerinte jelentősen hozzájárulhatnak a nyugdíjasok gazdasági helyzetének javításához.

A szerb elnök azt mondta, az állam egy nagyobb csomagon dolgozik, és bízik abban, hogy annak legfontosabb elemeit a hónap végén be tudják mutatni. Hozzátette, meggyőződése szerint a polgárok elégedettek lesznek az intézkedésekkel.

Vučić szerint abban az időszakban, amikor a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank magas növekedési ütemet jelez előre, az állam további gazdasági kedvezményeken gondolkodik. Ezek között említette a nyugdíjasoknak szánt támogatási csomagot, valamint a szív- és érrendszeri betegek, a cukorbetegek és más páciensek gyógyszereinek árleszállítását.

A Tanjug beszámolója szerint Vučić arról is beszélt, hogy Szerbiában ma hivatalosan 553 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben.

Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
A pristinai intézményi válság elmélyülése és a Koszovóban kialakult feszültségek közepette különös jelentőséggel bírnak a holnapi választások – jelentette ki Petar Petković, a Koszovó-ügyi Iroda igazgatója. Szerinte rendkívül fontos, hogy a szerbek nagy számban vegyenek részt a szavazáson, és a Szerb Listát...
2026. JÚNIUS 6.
[ 15:18 ]
Szerbiában ma van a donorok nemzeti napja. Az év eddigi részében 17 család járult hozzá ahhoz, hogy elhunyt hozzátartozójuk szerveit átültetésre felhasználják. Ennek a humánus döntésnek köszönhetően 71 szerv- és szövetátültetést végeztek el, köztük első alkalommal tüdőátültetést is az országban. Szerbiában...
2026. JÚNIUS 6.
[ 14:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó