





Sürgős és hatékony intézkedések meghozatalát sürgette az úgynevezett álmenedékkérők ügyében Ivica Dačić kormányfő a vízummentes rendszer követését felügyelő bizottság ülésén.
Dačić a bizottság ülésén elmondta, a vízummentesség megőrzése a szerbiai kormány egyik legfontosabb feladata. Elemezték a jelenlegi helyzetet, s tervet dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy megállítsák azok áradatát, akik a jobb megélhetés reményében folyamodnak menedékért az uniós tagállamokban.
Dačić ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban tárgyalni fog Szerbiai európai partnereivel is, a szerb kormány képviselői pedig ellátogatnak azokba a nyugat-európai országokba, amelyekben ez a probléma hangsúlyozottan jelen van, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a menedékkérők kiszűrésére.
A menedékkérők számának megugrása Szerbiában is, Németországban is nagy port kavart. Azok az országok, amelyek a vízummentesség felfüggesztését kezdeményezték most azt fontolgatják, radikálisan csökkentik a menedékkérők segélyének összegét.
Henry Bone, a hatalmon lévő német konzervatívokhoz közelálló Konrad Adenauer Alapítvány munkatársa azt mondta, a szerb kormányfő javaslata, miszerint kifizetik a 10.000 menedékkérő költségeit - nem elegendő.
"Azt hiszem, többről van szó, mint a költségek egyszerű átvállalása azon emberek esetében, akik egyszerűen csak szeretnék kihasználni a rendszer nyújtotta pillanatnyi lehetőségeket. A fő okot kell megszüntetni, azt, ami miatt az emberek életszínvonala olyan alacsony, hogy erre vállalkoznak. Ez pedig, az üres költségvetési kasszával rendelkező Szerbia számára nem könnyű feladat. De előrelépés tehető, különösen helyi szinten, a civil szervezetek és egyházak bevonásával", véli Bone.
A problémára azonban másfajta megoldás is létezik. Nenad Radičević, a Politika külpolitikai rovatának szerkesztője arra mutat rá, hogy a schengeni zóna szomszédságában lévő Svájcban nagyon egyszerűen oldották meg ezt a problémát.
"Ott egy olyan rendszert állítottak fel, amely a hamis menedékkérők és azok között, akik számíthatnak a menedékjogra, 48 alatt elvégzi a szelekciót. Ezzel ezeknek az embereknek nem jár az az illetmény, amit a Németországban tartózkodók kapnak, ahol ez a folyamat három hónapot vesz igénybe, így ezek az álmenedékesek, mire kiutasítják őket, már havonta 800 euró bevételre tettek szert, ami három hónap alatt 2400 euró, s ez nem is rossz", jegyzi meg. (B92)
Mindössze két nappal ezelőtt lépett hivatalba Lulzim Peci, Koszovó belgrádi kapcsolattartó tisztviselője, s már be is adta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem... >>
Az iskolák eljuttatták a minisztériumhoz a szerbből, illetve anyanyelvből írt kisérettségi vizsga előzetes eredményeit, és kiderült, hogy rosszabbak a tavalyinál –... >>
A belgrádi rendőrség tegnap este letartóztatta a 17 éves R. Ć. Padinska Skela-i tanulót, akit Srećko Ćirić helyi tornatanár április 23-án történt meggyilkolásával... >>