Miután ma a koszovói szerbek Belgrádban tárgyaló képviselői népszavazás kiírását követelték a brüsszeli megállapodással kapcsolatban, Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke azt üzente, a hatalom kész a népszavazás kiírására, egy feltétellel, hogy utána mindenki elfogadja a többség akaratát.
„Ha a koszovói szerbek kedden azt mondják, ez a követelésük, és nyilatkoznak ezzel a feltétellel kapcsolatban, a referendum 15 nap múlva megtartható” – üzente a kormány első alelnöke.
„Ha kell, megvizsgáljuk a népakaratot, de egyetlen céllal és egyetlen feltétellel – hogy ebből valamennyien egységesen kerüljünk ki, azaz mindenki kötelezze magát arra, hogy a végén fejet hajt a többség akarata előtt” – mondta Vučić, aki szerint ha a népszavazás eredménye a brüsszeli megállapodás támogatása lesz, akkor a koszovói szerbeknek messzemenően részt kell venniük a megállapodás implementálásában.
„Nem akarunk semmi mögé sem elbújni, hiszen világosan megmondtuk, mit akarunk” – mondta Vučić, és megismételte korábbi álláspontját, hogy ha a népszavazás negatív eredménnyel zárul, úgy az a kormány bukását és az ő lemondását is jelenti.
A szerb kormány első alelnöke mai sajtótájékoztatóján kiemelte, Szerbia a múltban azért, mert nem volt egységes, emberek tízezreinek életével, de a jövőkép, a lehetséges távlatok elvesztésével is fizetett.
Megismételte, meggyőződése, hogy Szerbia jó döntést hozott Brüsszelben, de ez ellen most a nyilvánosság egyes szegmensei hevesen tiltakoznak. A tiltakozást a koszovói szerbek szemszögéből indokoltnak mondta, de figyelmeztetett arra is, hogy a megállapodással kapcsolatban számos hazugság is kering, amelyet esetenként olyan intézmények terjesztenek, amelyeknek egyébként az egység megőrzése lenne a feladata. Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a Szerb Pravoszláv Egyházra gondolt, amelynek a brüsszeli megállapodás után kiadott közleménye számára nagy csalódás volt. (B92)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




