Szerbia
A szerb titkosszolgálat zavargások szervezésére figyelmezette a kormányt
Betűméret:             

Zavargások kiváltására vonatkozó tervek meglétére figyelmeztette nemrégiben leadott jelentésében a szerbiai állami tisztségviselőket a Biztonsági- Tájékoztatási Ügynökség (BIA), írja az Informer.

Az ügynökség vezetéséhez közeli forrásokra hivatkozva kifejtik, hogy a jelentés szerint „oligarchák, külföldiek és szélsőségesek azt tervezik, hogy legkésőbb ősszel 'spontán' zavargásokat váltanak ki Szerbiában, amelyek összecsapásokhoz és erőszakos hatalomváltáshoz vezetnek”.

Az állítások szerint „a BIA operátorai bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy Szerbiában több oldalról is 'fekete forgatókönyv' készül".

„Mindez nem egy nagy összeesküvőcsoporton belül történik, hanem többről van szó, amelyeknek megegyeznek az érdekei. Nagyon azt szeretnék, hogy a március 16-ai választás után felálló hatalom mielőbb megdőljön. Az oligarchák, akiknek Miroslav Mišković csak egyike, készek bármennyit fizetni, egyes külföldi szolgálatok örömmel látnák ismét térden Szerbiát, a hazai politikai szélsőségesek pedig csak a második október 5-ére várnak” – fejtette ki az Informer forrása.

A forrás leszögezte, „nagyon veszélyes a helyzet”, majd hozzátette, „a szélsőségesek becslése szerint 2014 őszén megérik a helyzet egy széleskörű társadalmi lázadáshoz”.

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség arra figyelmeztet, hogy a közelgő május elsejei ünnepek alatt mindenki fokozott felelősséggel és óvatossággal vegyen részt a forgalomban, mivel a közlekedésbiztonság minden résztvevő magatartásán múlik. A közlemény szerint az ünnepi időszakban megnövekszik a forgalom, gyakoribbak a...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 9:26 ]
Szerbiában többnyire közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként gyenge esővel, a hegyvidéki területeken rövid ideig tartó záporokkal. Az ország déli részén ezzel szemben többnyire napos időre van kilátás. Gyenge, időnként mérsékelt, a nap második felében helyenként élénkebb északi szél fúj majd. A...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 7:38 ]
A belügyminisztérium határrendészeti igazgatósága emlékeztette a polgárokat, hogy az Európai Unió illetékes szervei 2026. április 10-én megkezdték a be- és kilépési rendszer, az Entry/Exit System, vagyis az EES teljes körű alkalmazását – közölte a belügyminisztérium. A rendszer a szokásos határellenőrzés mellett...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 16:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó